Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.9
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nem változnának a temetkezési költségek jövőre

Változatlanok maradnának a lakossági temetkezési díjak jövőre a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. javaslata szerint, a társaság azonban kompenzációra tart igényt a szociális temetések miatt.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet az erre vonatkozó javaslatról, amelyben utalnak arra is, hogy a koporsós temetés aránya évről évre csökken, míg a hamvasztásosé növekszik.

A BTI közzétette azt is, hogy az első három negyedévet 13,2 millió forintos mérleg szerinti hiánnyal zárta. A társaság 2014-ben 191,9 millió forint veszteséggel számol, továbbá arra számít, hogy valamennyi temetési mód esetében jelentős visszaesés lesz.

Módosulhat a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet, amelybe beemelik a szociális temetésre vonatkozó részeket is. A BTI jövőre 2380 szociális temetéssel kalkulál az eddigi tendenciákat figyelembe véve. Emiatt mintegy 194 millió forintos kompenzációt kér a társaság az önkormányzattól.

A javaslatból az is kiderül, hogy szociális parcellát a csepeli temetőben lehet a legolcsóbban kialakítani, erre 150 millió forintot fordítanának az általános tartalék terhére.

A kormány október 21-én fogadta el a szociális temetés részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletet. Eszerint Budapesten a fővárosi önkormányzat által kijelölt temetőben kell külön parcellát kijelölni koporsós, illetve urnás szociális temetési helyeknek.

Szociális temetést az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál lehet kérni, az eltemettetőnek vállalnia kell, hogy ő vagy egy általa felkért ember személyesen közreműködik a temetés során. Az önkormányzat gondoskodik a többi között a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×