Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A Baptista Szeretetszolgálathoz kerülhet Vác legelismertebb középiskolája

Az alkalmazottak és a szülők szavazata alapján a következő tanévtől a Baptista Szeretetszolgálat működtetheti a váci Boronkay György Szakközépiskolát és Gimnáziumot - írta pénteki számában a Váci Napló.

A cikk szerint két évvel ezelőtt már folytak tapogatózó tárgyalások két egyházzal az átvételről, de az ügy megfeneklett. Most négy egyház került szóba, ám csak három vállalta volna, hogy átveszi az ország öt legjobb szakképző középiskolája között számon tartott Boronkayt - emlékeztet a lap.

Végül az alkalmazotti közösség egy ellenszavazattal a Baptista Szeretetszolgálat mellett döntött, s az ezeregyszáz diák nevében szavazó szülőktől visszaérkezett csaknem ezer válasz közül is csak tizenöten voksoltak nemmel.

Ha mindenki korrektül áll az iskola szándékához, akkor jövő szeptemberben már a baptisták által fenntartott iskolában, a jelenleginél jobb feltételek mellett kezdődhet az új tanév - idézte Fábián Gábor igazgató szavait a helyi újság.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×