Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A kormányfő szerint biztos alapokra épít, aki Magyarországon ruház be - a nap hírei

Új házszabály alapján működik majd a választások után megalakuló kisebb Parlament. Megszüntette Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék.

A kormányfő szerint biztos alapokra épít, aki Magyarországon ruház be. Orbán Viktor a Huawei kínai távközlési cég biatorbágyi regionális logisztikai központjának átadóján azt mondta, csak az az ország maradhat talpon a válság után, amelyik nyitott Kínára. A Huawei Technologies szeptember elején jelentette be a 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesítését.

Mintegy 650 milliárd forint összegű beruházást hajtott végre és 5500 új munkahelyet hozott létre az a 35 nagyvállalat, amellyel a kormány eddig stratégiai megállapodást kötött. Erről a külügyi és külgazdasági államtitkár beszélt egy budapesti szakmai konferencián. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Magyarország és az érintett cégek is nyertek az eddig megkötött stratégiai megállapodásokkal.

Zárószavazásra bocsátható az idei büdzsé módosítása a Költségvetési Tanács szerint. A testület megadta előzetes hozzájárulását. Úgy látják, a számítások alapján a törvényjavaslat elfogadása esetén teljesül az alaptörvény szerinti államadósság-szabály. Ugyanakkor a hiánycél teljesíthetősége szempontjából bizonytalanságokra is felhívták a figyelmet.

A jelenleginél szigorúbb házszabályi rendelkezések bevezetését javasolják a kormánypártok a választás után létrejövő kisebb, 199 tagú Országgyűlés munkájának átalakítására. A fideszes Gulyás Gergely az InfoRádióban azt mondta, a törvényjavaslatokat a jövőben legalább hat nappal a tárgyalás megkezdése előtt be kell majd nyújtani a parlamentnek. Emellett egy új, kétszintű bizottsági rendszerbe terelnék a részletes vitákat.

Nem érinti a folyamatban lévő eljárásokat az Alkotmánybíróság döntése, amely szerint az alaptörvénnyel ellentétes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló, már hatályon kívüli korábbi jogszabály. Az Országos Bírósági Hivatal szerint a szervezet vezetője és a bírósági elnökök csak kivételesen alkalmazható eszköznek tekintették, hogy egyes ügyekben kijelölhették az eljáró bíróságot.

Magyarországon nőtt a rosszul teljesítő diákok aránya 2009 óta, de egy nemzetközi felmérés szerint az Európai Unió több országában is romlottak az eredmények. A PISA felmérés idei eredményei alapján a visegrádi országok közül Lengyelország mutatói a legjobbak. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár az adatok ismertetése után azt mondta: a felmérés alátámasztja, hogy a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást.

A Transparency International korrupciós indexében a vizsgált 177 ország közül Magyarország a 47. , az uniós országok között pedig az utolsó harmadban szerepel. Az ország egy helyet rontott az előző évhez képest. A Transparency International magyarországi igazgatója az InfoRádióban elmondta: visszalépés volt például az információszabadságról szóló törvény módosítása, a közérdekű adatok megismerhetőségének csorbulása. Martin József Péter szerint a jogalkotás a közérdek helyett sokszor a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja.

Visszakerült a börtönbe az M3-as autópályán halálos közlekedési balesetben részes szlovák nő, a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette az első fokon jóváhagyott házi őrizetet. Eva Rezesovát már vissza is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe. A Gödöllői Járásbíróság nem jogerősen hat év fogházbüntetésre ítélte a szlovák asszonyt, amiért vétkesnek találták négy ember halálát okozó ittas járművezetésben. Az ítélet részeként jóváhagyott házi őrizetet sokan bírálták, legutóbb a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal vizsgálatot sürgetett az ügyben, és azt kérte a képviselőcsoport nevében az igazságügyi minisztertől, hogy ha kell, törvénymódosítással előzze meg a hasonló eseteket.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×