Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.54
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Együtt-PM: a támogatásokkal fillérre el tudunk számolni

Az Együtt-PM szövetség minden támogatással és adománnyal fillérre elszámolt a múltban és elszámol a jövőben is - közölte a szövetség sajtóosztálya szombaton az MTI-vel.

Az Együtt-PM ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton felszólította az MSZP-t, hogy szombati választmányi ülésén, amelyre meghívták Bajnai Gordont, az Együtt-PM vezetőjét is, tisztázzák a volt kormányfővel a szövetség külföldi pénzügyi támogatására vonatkozó kérdéseket. Kocsis Máté szerint köztudott, hogy homályos amerikai pénzügyi körök százmilliókkal pénzelik Bajnai Gordon pártját és annak holdudvarát.

Az Együtt-PM szövetség közleménye szerint "Kocsis Máté hazudik", "ostoba állításait és kérdéseit egy olyan párt politikusa fogalmazta meg, amely rendszerszintűvé tette a simicskázást, a közpénzek magánpénzzé tételét és vélhetően igényt tarthat a régió legkorruptabb kormánypártja címére is".

Hozzátették: az Együtt-PM szövetség a törvényben előírtaknál szigorúbb átláthatósági szabályokat tart magára nézve kötelezőnek, minden támogatással és adománnyal fillérre elszámoltak a múltban és elszámolnak a jövőben is.

A szövetség egyben felszólította "a Fidesz álciviljeit", a Civil Összefogás Fórumot (CÖF) és a hasonló szervezeteket, számoljanak el a közpénzből származó támogatásokkal. Az ellenzéki pártszövetség szerint a Fidesz úgy költ el vagyonokat politikai propagandára és csatlós szervezetek támogatására, hogy a felhasznált forintmilliárdok forrása és útja teljesen áttekinthetetlen.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×