Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Medgyessy Péter: Az MSZP-nek nincs kialakult világképe

Még nem alakult ki a Mesterházy Attila vezette MSZP önálló, sajátos és megkülönböztető világképe, meg kellene fogalmazniuk saját magukat - erről Medgyessy Péter volt kormányfő beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.

Az egykori miniszterelnök arról is beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországon ma is demokrácia van, bár erős benne a tekintélyelvűség.

Az Orbán-kormány korábbi válságkezelési stratégiájáról, a devizahitelesek védelmében hozott intézkedésekről és az unortodox módszerekről szólva jónak nevezte, hogy a kormány a gazdaságpolitikájának középpontjába helyezte az egyensúlyjavítást. Hozzátette, hogy ezt túlhajszolt módon csinálták egy egyébként is kedvezőtlen nemzetközi helyzetben, és ez csökkentette növekedés esélyét.

"Az unortodox módszerek miatt a bankvilágban megszűnt a magyar gazdaságba vetett bizalom, így nem finanszírozzák az átalakulást" - fogalmazott. Hozzáfűzte: szerinte egy terítettebb adórendszerrel, nem kizárólag a különadókra alapozva kellett volna a gazdaságpolitika alapjait lerakni.

Medgyessy Péter arra is kitért, hogy a közgazdaságtanban közismert tény, hogy három végső felhasználási pont van: a beruházás, az export és a fogyasztás. Szerinte az csak látszat, hogy a különadókon keresztül meg lehet kímélni a lakosságot, hosszabb távon ezek a terhek is a fogyasztókat és a beruházásokat érik el.

"Ezt egyetlen miniszterelnök sem akarta elfogadni, sem Gyurcsány, sem Bajnai, sem Orbán. Mert egyikük sem közgazdász, hanem politikus" - mondta. Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon esetében is igaz-e ez, hiszen ő közgazdász, azt felelte: "nekem közgazdász az, aki makrogazdasággal foglalkozik. Ebből a szempontból tehát Bajnai nem közgazdász, Matolcsy György és Varga Mihály viszont az. Bajnainak vállalatirányítás a szakmája."

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×