Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Navracsics: a kormány kinyitja az emberek előtt az elzárt területeket

A kormány kinyitja az emberek előtt az elzárt területeket, így például az eddig elzárt turistautakat, erdei utakat - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. látogatói központ és vadászkápolna avató ünnepségén Olaszfalu-Alsóperén szombaton.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta: a Verga Zrt. nem csak kinyitja kapuit a látogatók előtt, hanem beruházásokkal járul hozzá a közjóhoz. A Magas-Bakonyban egy turisztikai, illetve vadászközpontot hoznak létre, megvalósítva a cégnek azt a küldetését, hogy azok is betérhessenek ide, akik nem vadászni jönnek és nem az erdészeti szakma képviselői.

Ez a kezdeményezés illeszkedik ahhoz a kormányzati elképzeléshez, hogy az elzárt területeket, így például az eddig elzárt turistautakat, erdészeti területeket, erdei utakat megnyissák a turisták előtt - közölte.

Papp Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke arról beszélt, hogy az erdőket sokoldalúan kell hasznosítani, a gazdasági és természetvédelmi célok mellett az üdülési, rekreációs lehetőséget is biztosítani kell.

Tengerdi Győző, a Verga Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a cég tavasszal hirdette meg a Jövő a kezünkben van című közjóléti programját, amelynek során közel félmilliárd forintból kilátók, erdei tornapályák, túraútvonalak, kerékpárutak, erdei iskolák épülnek és újulnak meg, valamint a vadászati kultúrához kapcsolódó rendezvényeket támogatnak.

Ennek keretében jött létre az alsóperei Bakony zöld szíve központ: egy 40 millió forintból megépült fedett szabadtéri színpad, a Szent Imre-kápolna, ami 30 millió forintból jött létre, a felújított Nádasdy arborétum, ahol most a beruházás keretében a nemzet összetartozását jelképező, fenyőfából ácsolt nyolcméteres Magyarság Keresztjét állítottak fel, s ugyancsak az arborétumban kapott helyet az újonnan kialakított Példaképek Emlékparkja, ahol a neves vadász és erdész elődök emlékére az erdőgazdaság 12 fát ültetett.

Ezen kívül 75 millió forintból 240 négyzetméter alapterületű látogatóközpont is épült, ahol olyan ritkaságokat tekinthetnek meg az érdeklődők, mint például hat, egészben preparált oroszlánt, két leopárdot, egy krokodilt és több vállmontázsos orrszarvút.

Az alsóperei beruházás elemeit szombaton adták át. A vadászkápolnát ökumenikus istentisztelet keretében Márfi Gyula veszprémi érsek, Steinbach József református, valamint Szemerei János evangélikus püspök áldotta meg és szentelte fel.

Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×