Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.82
bux:
150031.29
2026. augusztus 12. szerda Klára

Módosították a stabilitási törvényt - bővült a kormány jogköre

Módosította az Országgyűlés a hétfői ülésén a gazdasági stabilitásról szóló törvényt az alaptörvény ötödik módosításával összefüggésben.

A 249 igen, 90 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadott új sarkalatos törvény értelmében amíg az államadósság a bruttó hazai termék felét meghaladja, az államot terhelő jelentős közvetlen kiadási kötelezettség fellépése esetén a kormány felhatalmazást kap különféle intézkedések megtételére. Az egyszerű többséget igénylő részeket 247 igennel, 91 nemmel és 1 tartózkodással fogadták el a képviselők.

Martonyi János külügyminiszter június 7-én jelentette be, hogy - az Európai Bizottság által korábban megfogalmazott kifogások figyelembe vételével - kikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására.

Akkor jelezte: a bizottság kifogásolta, hogy az alaptörvényben külön hivatkoznak az európai és más nemzetközi bíróságokra, ezért törlik a vonatkozó részt, s ehelyett a gazdasági stabilizációról szóló törvénybe iktatnak be egy rendelkezést, amelynek értelmében ha olyan váratlan pénzügyi kötelezettsége támad az államnak, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet, akkor hozzájárulást szab ki.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett és hétfőn elfogadott törvény értelmében a módosítás október elsejével lép hatályba.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×