Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.82
bux:
150031.29
2026. augusztus 12. szerda Klára

Bajai választás - az Együtt-PM és az MSZP megóvja a végeredményt

Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon, ezért megóvják annak végeredményét - ezt a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és a szocialista Harangozó Tamás jelentette be.

A független képviselő Karácsony Gergely azt mondta, a kampány során a Fidesz "minden lehetséges erkölcsi határt átlépett, hiszen mocskolódó kampányt folytatott a jelöltünkkel szemben". Hozzátette: emellett a kormánypárt a törvényességi határokon is túlment, mert "videofelvételek bizonyítják, (...) hogy az egyik szavazókörben megsértették a választási szabályokat, hiszen szervezett módon vitték az állampolgárokat szavazni".

A PM politikusa azt mondta, véleményük szerint a törvénysértés érdemben befolyásolta az eredményt, mert közös jelöltjük az öt választókerületből hármat megnyert, a negyedikben pedig, ahol nagyon szoros eredmény született, helytállt. Hangsúlyozta, a Fidesz jelöltje csak abban a kerületben kapott jóval több szavazatot, ahol a legkiszolgáltatottabb és legnehezebb helyzetben élők laknak, "és éppen ott, ahol a helyi roma önkormányzat vezetője folyamatosan levezényelte a választást".

Hozzátette: "szemtanúk állítása szerint", az önkormányzati vezető felesége, szavazóköri delegáltként sms-ben folyamatosan tájékoztatott "valakiket", hogy kik mentek el szavazni és kik nem.

Kérdésre válaszolva azt mondta, még nem egyértelmű, hogy a helyi vagy a területi választási bizottsághoz kell-e benyújtaniuk az óvásukat.

A szocialista Harangozó Tamás közölte, hogy nem csak a választási szerveknek, hanem a rendőrségnek is van dolga a vasárnap történtek miatt. Több bejelentés is született és feljelentést is tettek azért, mert az aktivistáikat "a vasárnapi napon fizikai erőszakkal megfenyegették" - folytatta.

Harangozó Tamás azt mondta, hogy szeretnék megtudni, a rendőrség mit tett a visszaélések megakadályozásáért. Egyúttal felszólította a hatóságot, hogy ha eddig nem tették, akkor vizsgálják ki, vasárnap fizetettek-e valakinek a szavazatáért.

Végül úgy fogalmazott: szeretnék tudni, hogy a Fidesz jövő tavasszal "ipari méretű választási csalásokra" készül-e.

A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az interneten meg fogják osztani a - véleményük szerint - bizonyító erejű videót. Nem sokkal később "Együtt 2014" név alatt közzétettek egy felvételt, amit egy útszélen álldogáló csoport mögül vettek fel az ellenzéki pártok aktivistái. A filmen látható egy férfi, aki először elköszön a csoporttól, átsétál az úttesten, majd kicsit távolabb újra keresztezi az utat, de ekkor már egy másik férfihoz megy oda. Tőle, a helyenként nehezen érthető felvétel felirata szerint azt kérdezi: "Elnök úr! Van olyan, hogyha háromszor itt vagyok, vagy hogy értve tízszer, ez izé, valami törvényvétség?" A kérdezett válasza: "Semmi, semmi, akár ötvenszer is jöhetsz".

Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást, ahol a Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×