Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

A MÁV is foglalkoztatná a honvédségtől kiválni kényszerülő katonákat

Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden Budapesten írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott közös közleményükben kiemelték: az új közszolgálati életpályamodell kialakításával párhuzamosan, annak részeként a katonai pályamodell is megújult, amelynek markáns eleme egy olyan rendszer kialakítása, ami szélesebb lehetőséget kínál a szervezetből kiváló katonáknak ahhoz, hogy a civil munkaerőpiac aktív tagjaként folytathassák karrierjüket.

Mint kiemelték: a kormány egyértelmű célja, hogy az egységes közszolgálati pályamodell keretei között ki kell alakítani a hivatásos katonák Magyar Honvédségtől történő kilépését követő, a közszolgálatban történő foglalkoztatásának szabályait, ezáltal "megnyitva az útját egy második közszolgálati pályafutásnak". Ezt a lehetőséget bővítette ki az a HM és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által május végén megkötött megállapodás, amelynek lényege, hogy az NFM hozzájárul, elősegíti és támogatja az állami többségi tulajdonban levő vállalatok és a HM közötti együttműködési megállapodások megkötését a honvédségtől kilépők elhelyezkedésének elősegítése érdekében.

Ennek a keretszerződésnek az első megállapodását kötötték meg most a MÁV-csoporttal, amely az anyavállalaton kívül annak tíz leányvállalatára is kiterjed. A MÁV-csoport vállalatai részére a HM hozzáférhetővé teszi az úgynevezett közigazgatási tartalékállományába tartozók adatait. Az egyes vállalatok pedig üres munkaköreik feltöltése, toborzási tevékenységük során megvizsgálják az adatbázisban szereplők foglalkoztatásának lehetőségét.

A HM közleménye szerint az úgynevezett közigazgatási tartalékállományba azok a hivatásos katonák kerülhetnek, akik legalább százados, illetve főtörzsőrmesteri rendfokozatot értek el és a beosztásuk létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt szűnt meg, valamint lejárt a rendfokozatukra előírt maximális várakozási idő. Továbbá azok, akik legalább 25 év szolgálati idővel rendelkeznek és egészségügyi, pszichikai okból megszüntetik szolgálati viszonyukat. A HM viszont kiemelte: "ebbe a sajátos csoportba kizárólag a honvédségtől önhibájukon kívül kiválni kényszerülők kerülhetnek".

Számukra a MÁV-csoport a felszabaduló, saját munkavállalókkal be nem tölthető munkakörben kínál állásokat az egykori katonák képzettségük és egészségi alkalmasságának függvényében, a területi igények szerint. A MÁV az állományába felvehető katonák részére a tervezett munkakör betöltéséhez szükséges vasúti képzést biztosítja.

A HM és az NFM korábbi közleménye szerint hosszabb távon (3-5 év) évente átlagosan 200 a rendszerből önhibáján kívül kiválni kényszerülő hivatásos katonával számolnak. Ebből mintegy 70-80 tiszt, 120-130 altiszt. A MÁV-csoportnál foglalkoztatható létszám annak függvénye lesz, hogy a vasútvállalat létszámtervében meghatározott munkaerő struktúrához mennyiben illeszkedik a honvédségnél felszabaduló állomány - tették hozzá.

A MÁV közleményében kiemelte: a vezetőség által megkezdett struktúraváltás hatásai már érzékelhetők. Egyebek között a 2012-ben pozitív üzemi- és konszolidált csoportszintű eredményt elért vasúttársaság tavaly úgy volt képes adósságállományát mintegy 60 milliárd forinttal csökkenteni, hogy nem voltak megszorítások, csoportos létszámleépítések, a foglalkoztatás biztonsága garantált, s idén július elsejétől mintegy 35 ezer munkavállalója részesült 2,4 százalékos alapbéremelésben.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×