Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.64
bux:
149652.23
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Melyik iskolába kerül bűnmegelőzési tanácsadó? - lapszemle

Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadókról ír a Népszabadság. Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár - olvasható a Magyar Nemzetben.

A Népszabadság szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ határozza meg, hogy melyik az a 200 iskola, ahová szeptembertől bűnmegelőzési tanácsadót vezényelnek. Többségüket a szolgálati nyugdíjba vonult bűnügyesekből toborozták. Egy rendőr legfeljebb 3 iskolában szolgálhat párhuzamosan; jelenlétüktől és fellépésüktől azt remélik, hogy csökken az agresszió és a drogfogyasztás.

Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár - olvasható a Magyar Nemzetben. A településen török pénzből keresik Nagy Szulejmán szultán türbéjét. Az uralkodó belső szerveit is rejtő építmény helyét már körbehatárolták. Hamarosan megkezdődik az erőd török műemlékeinek felújítása is.

Huszonöt éve, 1988. augusztus huszadikán ért véget az irak-iráni háború. Az Index Nagykép című rovata felidézi, hogy a kétmillió halálos áldozatot követelő harcokban Irak vegyi fegyvereket vetett be, de ezt a nyugat hatalmak nyomására sosem tárta fel az ENSZ.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy segéd-jegyellenőröket kölcsönöz a Budapesti Közlekedési Központ. A társaság 50 embert kölcsönöz a közbeszerzési tenderen nyertes First Job Kft.-től nyolc hónapra, nettó 80,2 millió forintért.

A portfolio.hu-n az olvasható, hogy a feltörekvő piacokon az utóbbi négy kereskedési nap folyamán nagyobb öntés zajlott le, a deviza- és részvénypiacokon megfigyelhető meredek esés több esetben is jegybanki beavatkozást követelt meg (például Törökországban és Indiában). A megemelkedő volatilitás legfőbb oka, hogy a befektetők félnek az amerikai jegybank kötvényvásárlási programjának visszavonásától.

A pénzcentrum.hu szerint sokan kedvet kaptak az állampapír vásárlásához. A portál az ügylethez kapcsolódó legfontosabb fogalmakat tisztázza cikkében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×