Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.14
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Robbanás Óbudán - Éjszaka is folytatódik a kutatás

Gépekkel és kézi erővel is folytatják a két lakó után a kutatást, valamint a romok eltakarítását annál a III. kerületi Tímár utcai háznál, amelyben szerda hajnalban feltehetően gázrobbanás történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Hajdu Márton elmondta: az épület tetejének egyharmadát már lebontották, és a harmadik szintet már kézzel is átvizsgálták. Ahogy haladnak a romok eltakarításával, a Hunor Mentőcsapat tagjai folyamatosan vizsgálják át a területet, ha kell, kutyákkal is.

Mindezidáig, semmit, illetve senkit nem találtak - tette hozzá a helyettes szóvivő.

A munkálatokat addig folytatják, amíg a romokat el nem takarítják, illetve a keresett embereket meg nem találják.

Hajnalban a budapesti III. kerületben, a Pacsirtamező és a Tímár utca sarkán lévő társasházban történt robbanás, a lakók mentésére is szükség volt. A ház legfelső két szintje leomlott. A balesetben egy férfi sérült meg. Két idős lakót még keresnek. A bontási munkák miatt lezárták a környéket.

A III. kerületi önkormányzat közölte, várhatóan csütörtökön újabb statikai vizsgálatot végeznek a házon, hogy tisztázzák, mely lakásokba lehet visszamenni a személyes holmikért.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Kedden 9 órakor folytatódik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek utolsó napirendi pontjaként választhat új köztársasági elnököt a parlament. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott - a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a szavazáson. Előtte viszont nyolc zárószavazásra, négy mentelmi ügyi eljárásra, valamint a legfőbb ügyész lemondási idejéről szóló döntésre is sor kerül. Ezen felül egyetlen nap alatt tárgyalja majd le a Ház a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslatot. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×