Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.77
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik

Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik majd, miután pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt - mondta a Fidesz szóvivője.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, a Fidesz teljes mértékben támogatja az egészségügyi dolgozók béremelésének következő üteméről szóló kormányzati előterjesztést. Az ország a magyar emberek jó teljesítményének köszönhetően elég erősen áll a lábán ahhoz, hogy végrehajtsák az emelést, amire idén 30 milliárd forintot fordítanak - jelentette ki.

A képviselő egyúttal a Fidesz nevében köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az azt vezető Balog Zoltánnak, hogy közreműködött ennek a vállalásnak a teljesítésében és levezényelte a hosszú tárgyalásokkal járó folyamatot. Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat az érintettek meghallgatásával készült.

A béremelést a szeptemberi fizetéssel folyósítják, de januárig visszamenőleg szól majd - hívta fel a figyelmet.

Ez az emelés minden érintettnek legalább havi bruttó tízezer forintot hoz majd, de ennél jóval többet kapnak, akik tavaly kimaradtak a bérfejlesztésből - hangzott el. A diplomás egészségügyi szakdolgozók esetében több mint bruttó 41 ezer forintos emeléssel számolhatnak. Az intézményi gyógyszerészek is érintettek lesznek, a szakorvosok pedig havi plusz 40 ezret kapnak, ha bérük nem éri el a 450 ezer forintot. Az alapellátásban dolgozók bére is tíz százalékkal nő majd - közölte.

A politikus hangsúlyozta, nagy eredménynek tartják, hogy Magyarország azon kevés európai országhoz tartozik, ahol béremelésről beszélhetnek, mert a kontinens számos országában elvesznek a közalkalmazottaktól és az egészségügyi dolgozóktól.

A 2010 előtti állapotokra kitérve azt mondta, "az összeomlás széléről kellett visszarántani a magyar egészségügyet". A Fidesz a Gyurcsány-Bajnai-korszak legnagyobb vesztesének az egészségügyi dolgozókat tartja, csak az orvosoknak, ápolóknak és mentősöknek köszönhető, hogy nem omlott össze az ellátórendszer - közölte. A baloldal nemcsak, hogy nem segített az egészügyön, hanem arra is képtelen volt, hogy az előre látható krízist kezelje - jelentette ki. Tétlenül nézték, hogy nyolc éven keresztül egészségügyi dolgozók tömege hagyta el a pályát és soha egy lépést nem tettek azért, hogy Magyarországon tartsák őket - hangsúlyozta.

A Gyurcsány-Bajnai kormányok egyszer sem emelték az egészségügyben dolgozók fizetését, sőt egyhavi fizetést el is vettek tőlük - folytatta a szóvivő. Ennek volt köszönhető, hogy az ágazat átlagkeresete alatta maradt a mindenkori átlagfizetésnek -tette hozzá.

A Fidesz nem ígérgetett soha, csak azt mondta, hogy nem feledkezik el az egészségügyi dolgozókról és az ország erejéhez mérten rendezik a helyzetüket - emelte ki.

A korábbi lépéseiket részletezve elmondta, hogy 2012-ben számos intézkedés történt, amelynek során az első ütemben több mint 90 ezer ember, elsősorban az orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérét emelték fel. A második ütemben a háziorvosok havi 70-80, a védőnők havi 25 ezer, a fogászati dolgozók pedig havi 30 ezer forintos emelést kaptak.

A következő lépés a speciális területen dolgozókat, például a légimentőket érintette - közölte. Emellett még 2011-ben 64 ezer, fokozott kockázattal, nagy munkaterheléssel járó munkakörben dolgozó ember részesült munkahelyi pótlékban, ami fejenként 22-90 ezer forintot jelentett.

Arra a kérdésre, hogy a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma a sajtóhírek szerint szerződést bontott a kórházakkal, mert nem tudtak neki fizetni, azt felelte, nem ismerik a részleteket, ezért arra kérte a kérdés feltevőjét, hogy forduljon az egészségügyért felelős államtitkárhoz. A Fidesz viszont azt mondja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat és mindenképpen garantálják az egészségügyi ellátás biztonságát - közölte.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×