Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
331.28
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Újra parlamenti frakciót alakítana az LMP

Az LMP újra akarja alakítani parlamenti frakcióját, ezt a szándékot csütörtökön be is jelentették Kövér László házelnöknek - ismertette a párt két társelnöke csütörtökön Budapesten. Schiffer András a sajtótájékoztatón egyúttal lemondásra szólította fel a Fidesz frakciójából kilépett Balogh Józsefet.

A független politikus a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióalakítási ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre hivatkozott. Az Alkotmánybíróság (Ab) a DK kérését elutasította, de indoklásában azt írta, hogy az olyan pártlistához tartozó képviselőket, amelyeknek pártja öt százalék feletti eredményt ért el a választásokon, mindenképpen megilleti a frakcióalakítás joga. Az ilyen támogatottsággal rendelkező pártokhoz tartozó képviselők nem foszthatóak meg attól a joguktól, hogy pártjuk frakcióját létrehozzák és fenntartsák - idézett az Ab határozatából Schiffer András. Úgy folytatta, a képviselőcsoport megalakításának és fenntartásának jogát akkor sem lehet elvenni, ha az Országgyűlés házszabálya magasabb képviselői létszámot határozna meg, mint amennyivel a szervezet rendelkezik.

Schiffer András azt mondta, fel vannak készülve arra, hogy Kövér László elutasítja a kérésüket. Ebben az esetben alkotmányjogi panasszal élnek az Ab felé - jelentette ki.

Szél Bernadett arról beszélt, az LMP "kiáll azért, ami az övé", ugyanis a választók azért szavazták be őket a parlamentbe, mert úgy gondolták, hogy ott helyük van. Hozzátette, felkészültek arra, hogy frakció nélkül folytassák le a ciklusból hátralévő időt, de ha újra megalakíthatják a képviselőcsoportot, akkor jobban tudnák képviselni a választóikat.

Schiffer András a tájékoztatón a mandátumáról való lemondásra szólította fel a Fideszből csütörtökön kilépett Balogh Józsefet. Akire a családon belüli erőszak ilyen súlyos gyanúja vetül, annak nem a Fideszből kell kilépnie, hanem az Országgyűlést kell elhagynia - érvelt.

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. Ezt követően lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, akik öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

Az LMP idei, január végi kongresszusa nem változtatott a korábban elfogadott stratégián, ami után a PM Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. Később nyolcan kiléptek a parlamenti frakcióból is, amely ezzel 7 fősre csökkent és - mivel a házszabály minimum 12 tagot ír elő - megszűnt.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×