Infostart.hu
eur:
386.6
usd:
332.19
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Mesterházy: érvénytelenítsék a trafikpályázatok eredményét!

Az MSZP a trafikpályázatok eredményének érvénytelenítését követeli.

Mesterházy Attila pártelnök ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be. Arra hivatkozott, hogy a dohánypiac újraosztása a korábban meghirdetett célokkal - a kis- és közepes vállalkozások támogatásával, a tartósan munkanélküliek álláshoz juttatásával - ellentétesen történt meg, 40 ezer család megélhetését veszi el, ráadásul jogorvoslati lehetőség nélkül. Hozzátette: a pályázatokon jelentős részben fideszes politikusok és barátaik érdekeltségei, illetve Fidesz-közeli cégek győztek.

Kifogásolta azt is, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János pár nappal a pályázatok lezárulta után két és félszeresére növelné a dohányboltok profitlehetőségét.

A nyerteseknek azt üzente: ne tervezzenek hosszú távra, mert az MSZP 2014-es választási győzelme esetén el fogják veszíteni a koncessziós jogukat, a szocialisták ugyanis új, átlátható pályázatot írnak ki a trafikok üzemeltetésére.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×