Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Továbbtervezheti a római-parti árvízvédelmi művet a főváros

Továbbtervezi Budapest a római-parti árvízvédelmi művet, miután a képviselők megszavazták az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén.

A Királyok útja-Nánási út nyomvonalon húzódó 3,1 kilométeres védvonalat három szakaszra osztva tervezték: a Pünkösdfürdő és az Õrtorony utca közötti mintegy 1330 méteres, az Õrtorony utca és a Rozgonyi Piroska utca közötti 800 méteres, valamint a Rozgonyi Piroska utca és Nánási köz közötti 580 méteres szakaszon.

A Fidesz-KDNP 14 igen, a volt LMP-s és egy jobbikos képviselő négy nem szavazata mellett, valamint két jobbikos és az MSZP-s képviselők 11 tartózkodásával elfogadott határozat szerint az első és második szakaszon alumínium betétpallós szerkezetet javasol a tervező, a Rozgonyi Piroska utca torkolatánál pedig a jelenlegi kerítés elbontásával és új, vízzáró vasbeton fal megépítésével alakítható ki legcélszerűbben a védmű.

A harmadik szakaszon ugyancsak mobil, alumínium árvízvédelmi fal lenne, a tervezett nyomvonal a Kadosa utcáig húzódik. A szakasz másik felén a tervező a már megvalósult telekfeltöltések miatt nem javasolta a védmű kiépítését, mert több mint százmillió forintos költséggel járna és mindössze egy ingatlant védene. Jelezték azt is: az ingatlan csak 830 centimétert meghaladó tetőzésű árhullám esetén lenne veszélyben, ami az elmúlt száz évben öt alkalommal fordult elő. Ha az ingatlannal szomszédos telket is feltöltik és beépítik, megszűnik az árvízveszély.

A védművet 954 centiméteres magasságban határozta meg a testület.

Az előterjesztés tárgyalása közben az ülésteremben több tüntető is jelen volt, akik a védmű mellet demonstráltak. Transzparenseiken az volt olvasható: "árvízvédelmet a csónakházaknak", "árvízvédelmet a partnak", "fertőzésmentes partot".

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×