Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.07
bux:
111325.7
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Gyöngyöspatán jogellenesen különítik el a cigány gyerekeket az iskolában

Jogellenesen különíti el egymástól a cigány és a nem cigány gyerekeket a gyöngyöspatai általános iskolában a fenntartó önkormányzat, illetve az intézmény - mondta ki csütörtökön az Egri Törvényszék.

A bíróság az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány keresete alapján azt is megállapította: hátrányosan megkülönböztették a cigány gyerekeket azzal, hogy alacsonyabb szintű oktatásban részesítették őket, mint nem roma társaikat.

A nem jogerős, elsőfokú ítélet szerint a tanács a jogellenes elkülönítés megszüntetésére kötelezte a fenntartót, illetve az iskolát. Az ítélet ellen a döntés írásbeli kézhezvétele után 15 napon belül lesz lehetősége a peres feleknek fellebbezésre.

Az alapítvány személyhez fűződő jogok megsértése miatt indított pert a jobbikos vezetésű Gyöngyöspata önkormányzata, illetve a község által fenntartott általános iskola ellen. Azt állították, hogy az intézményben, osztályonként és az épületben térben is elkülönítik a cigány és nem cigány gyerekeket. Diszkriminálják őket a napközi ellátás, az úszásoktatás, sőt az iskolai ünnepségek során is, illetve már az iskolai beiratkozás alkalmával úgy osztják be őket, hogy a cigányok szegregált osztályba kerüljenek.

Az alperes önkormányzat és iskola mindvégig azzal védekezett, hogy nem rendelkeznek adatokkal a tanulók etnikai hovatartozásáról. Az iskola ilyen tartalmú nyilatkozatot senkitől sem kérhet, ezért nem is különíthették el a cigány gyerekeket. A beiratkozáskor pedig az érkezési sorrend dönti el, hogy milyen osztályba kerül a tanuló.

Az alperesek jogi képviselői úgy vélekedtek, hogy az alapítvány politikai tőkét kíván kovácsolni, és politikai előítélet motiválja, ugyanis csak azt követően döntöttek a kereset benyújtásáról, hogy 2011 júliusában jobbikos polgármester került a község élére.

Ugyanakkor id. Farkas János, a cigány kisebbségi önkormányzat egykori vezetője egy korábbi tárgyaláson azt állította, hogy az önkormányzat minden mikuláskor megajándékozta a cigány gyerekeket, és ehhez a listát az iskolától kapták. Vagyis az intézményben nagyon jól tudták, hogy melyik gyerek cigány és melyik nem - állította a roma vezető.

A bíróság az ítélet indoklásában közölte, hogy a politikai hivatkozásokat elvetette, és csupán az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvények alapján hozta meg ítéletét.

Megállapította, hogy az iskola igazgatója igenis tisztában volt a gyerekek etnikai hátterével, hiszen egy korábbi, az Oktatási Hivatal által végzett ellenőrzés során osztályonként tudta közölni a roma gyerekek számát.

Abban a tekintetben viszont nem adott helyt a felperes keresetének, hogy a napközi ellátás, az úszásoktatás, illetve az iskolai ünnepségek során is megvalósult volna az elkülönítés.

Az ítélet a 2012/13-as tanév első osztályára nem vonatkozik, ugyanis ebben az esztendőben csupán egy első osztály indult, így lehetetlen volt a gyerekek elkülönítése.

Címlapról ajánljuk

Donald Trump Kijevbe is kész elutazni a béke érdekében

Donald Trump szerint a kelet-ukrajnai Donbasz régió kérdésében „is sikerült közelebb kerülni az egyetértéshez”. Az amerikai elnök Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt Floridában. Az ukrán elnök szerint a 20 pontra szűkített béketervezetről „90 százalékban sikerült megállapodni”. Egy végleges békemegállapodás Trump szerint „néhány héten belül” létrejöhet, de az sem zárható ki, hogy meghiúsul az egyezség.
Kína éve: így mondtak nemet Washingtonnak

Kína éve: így mondtak nemet Washingtonnak

Hszi Csin-ping kínai elnök számára 2025 eleinte kifejezetten nehéz évnek ígérkezett, ám az év végére látványos diplomáciai és geopolitikai sikerekkel zárhat. Kína határozottan és eredményesen reagált Donald Trump visszatérésével újrainduló amerikai–kínai kereskedelmi háborúra, miközben a világpolitikai színtéren is megerősítette nagyhatalmi státuszát. A külső sikerek mögött azonban továbbra is komoly belső gazdasági és politikai feszültségek húzódnak – összegzett a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×