Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.55
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Érdemes lesz vonatozni - a nap hírei

Szeptember 1-jétől módosul a közösségi közlekedés díjrendszere. A munkahelyvédelmi akciótervet bírálta az MSZP. Lapinformáció szerint új uniós szerződést javasol Németország.

Szeptember 1-jétől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity és EuroCity járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa. A tájékoztatás alapján az átalakítás első szakaszában az eddig egységes tarifarendszert - a személyszállítási törvénynek megfelelően - országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, a díjtételek
azonban legnagyobb részben nem változnak.

A munkahelyvédelmi akciótervet bírálta az MSZP. Gúr Nándor,
az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
szocialista elnöke egyebek mellett a devizahitelesek kimentésére, a rezsiköltségek befagyasztására és az államadósság csökkentésére vonatkozó állításokat kifogásolta. Az MSZP alelnökének észrevételeire Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője úgy reagált: a munkahelyvédelmi akcióterv létrehozása nem lehetőség, hanem kötelesség volt a kormány számára.

Az LMP szerint a látványsportágakban nem látványberuházásokra -
például stadionépítésekre -, hanem tiszta és átlátható viszonyokra van szükség. Schiffer András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: olyan módosító javaslatot nyújtanak be a sporttörvényhez, ami előírná, hogy a látványcsapatsportágakban csak olyan cégszerű formában működő sportvállalkozások vehessenek részt, amelyek a vagyontörvény szabályai szerint átlátható szervezetnek minősülnek.

Már a Terrorelhárítási Központ vigyáz a Szíriában augusztus 13-
án elrabolt három magyar állampolgárra - közölte a kormányfő
sajtófőnöke. Havasi Bertalan a TEK Miniszterelnökséghez eljuttatott jelentésére hivatkozva elmondta: megkezdődtek a kiszabadított foglyok hazautaztatásának előkészületei.

Lapinformáció szerint új uniós szerződést javasol Németország. A Der Spiegel azt írta: a berlini kormány azt szorgalmazza Brüsszelben, hogy az Európai Tanács decemberi, évzáró találkozóján hozzanak határozatot egy szerződés-előkészítő testület felállításáról, és döntsenek arról is, hogy mikor kezdődjön a munka. A német javaslat szerint az új uniós alapszerződés rendelkezne a többi között arról,
hogy az Európai Unió Bírósága ellenőrzi a tagállamok költségvetését, és megbüntetheti a deficitszabályokat megsértő országokat. A lap úgy tudja, hogy több tagállam, köztük Írország és Lengyelország is ellenzi a tervet.

Olaszországban az idén 2,1 százalékos gazdasági visszaesésre, jövőre pedig stagnálásra számít a júliusban kinevezett új gazdasági miniszter. Vittorio Grilli a Corriere della Sera című lapban emlékeztetett arra: a kabinet korábban 1,2 százalékos, a nemzeti bank pedig 2 százalékos recessziót prognosztizált az idei évre. Az idei első három hónapban az
olasz GDP negyedéves bázison 0,8 százalékkal, éves összevetésben 1,4 százalékkal csökkent.

Újra párbeszédet kezd Nagy-Britanniával és Svédországgal az
Assange-ügy megoldása érdekében Ecuador - jelentette be a latin-amerikai ország elnöke. Rafael Correa sajtónyilatkozatában úgy vélte: Stockholmnak garantálnia kellene, hogy nem adja ki egy harmadik országnak a titkos dokumentumok százezreit kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítóját, vagy Londonnak kellene menlevelet adnia Julian Assange-nak, hogy az ausztrál újságíró elhagyhassa Nagy-Britanniát.

Oroszországból külföldre menekült a rendőrségi körözés elől a Pussy Riot punkegyüttes két szabadon lévő tagja - közölte a Vedomosztyi című orosz lap internetes változata. Az együttes három tagját márciusban vették őrizetbe, miután együtt február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban tartottak tiltakozó akciót az azóta megválasztott elnök, Vlagyimir Putyin ellen. A három nőt múlt pénteken nem jogerősen két-két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság vallási gyűlölet által motivált garázdaság címén.

Az Egyesült Államokban 82 éves korában elhunyt Neil Armstrong,
aki az Apollo 11 legénységének parancsnokaként elsőként lépett
a Hold felszínére 1969-ben. Az amerikai űrhajóson a hónap elején szívkoszorúér bypass műtétet végeztek; a család közlése szerint halálát az operáció szövődményei okozták.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×