Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
331.87
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

LMP: Már késő lehet a keretszámok megoldásához

Mindenképpen orvosolni kell a felsőoktatási keretszámokkal kapcsolatos problémát, de az idei évre már késő lehet megoldást keresni - közölte az LMP oktatáspolitikusa kedden.

Osztolykán Ágnes az alapvető jogok biztosának a felsőoktatási keretszámokat meghatározó kormányhatározat visszavonását szorgalmazó állásfoglalására reagálva elmondta: nagyon örül annak, hogy amit az LMP "már hónapok óta mondogat", azt az ombudsman is észrevette.

Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke kitért arra: Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár korábban a bírálatokra úgy reagált, csak akkor lesz teljes a felvételi eljárás, amikor vége lesz a pótfelvételinek.

Most azonban felvetődik, hogy a pótfelvételikkel hogyan lehetne orvosolni ezt a nagyon komoly eljárásbéli hibát - jegyezte meg a szakpolitikus. Arról a lehetőségről szólva, hogy visszavonnák a keretszámokat, és újakat határoznának meg idénre, kijelentette: "tudjuk, hogy ez nem megvalósítható."

Szabó Máté alapjogi biztos kedden állásfoglalást tett közzé, amely szerint a felsőoktatásban felvehető hallgatók létszámkeretét nem a hatályos felsőoktatási törvény rendelkezéseinek megfelelően állapították meg, ezért azt kérte a kormánytól, hogy vonja vissza az erről szóló határozatot, majd a jogszabályoknak megfelelően határozza meg újra a 2012/2013-as tanévre vonatkozó keretszámokat.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×