Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.88
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Szeptemberben utazik Magyarországra az Európai Parlament ténymegállapító bizottsága

Szeptember második felében utazik Budapestre az Európai Parlament (EP) eseti bizottsága, amelynek az a feladata, hogy áttekintse az alapvető jogok magyarországi helyzetét - közölte Brüsszelben Frank Engel luxemburgi néppárti EP-képviselő, az eseti bizottság tagja, az igazságszolgáltatás függetlenségével foglalkozó munkajelentés készítője. Engel szerint a helyzetet áttekinteni kívánó Európai Parlamentnek lépést kell tartania a Magyarországon végrehajtott változtatásokkal.

Az EP igazságügyi szakbizottságának (LIBE) keddi ülésén napirendre tűzték a portugál zöldpárti Rui Tavares által vezetett eseti bizottság tevékenységét. Tavares elmondta, hogy Magyarországon július másodikán a Velencei Bizottság alkotmányjogi szakértői testület észrevételei nyomán módosították az igazságszolgáltatás szervezetéről, működéséről szóló törvényt. Így - tette hozzá - ezen a területen az EP eseti bizottságának át kell dolgoznia eddigi megállapításait.

Engel vezetésével június végén kidolgoztak ugyan egy munkadokumentumot, de abban még nem vehették figyelembe törvénymódosítást, így az lényegében idejétmúlttá vált, mire előterjesztették. Utaltak arra, hogy ezt a munkadokumentumot a törvénymódosítások fényében még átdolgozzák, és ennek során figyelembe veszik szeptemberi budapesti látogatásuk tapasztalatait.

"A magyar hatóságok lényegében kezdettől fogva nagyon fogadókészek voltak az észrevételekre" - mondta Engel az ülésen a bírósági törvénnyel kapcsolatban. Mint hozzátette, a helyzetet áttekinteni kívánó Európai Parlamentnek lépést kell tartania a Magyarországon végrehajtott változtatásokkal. Úgy vélekedett, hogy az ügy hónapokon belül lezárható lesz, "évekig semmiképpen sem tart majd".

Egy holland liberális EP-képviselő felvetette: úgy hallotta, hogy Magyarországon elbocsátottak egy bírót, mert bírálta az igazságszolgáltatási rendszer működését. Arról kérdezte a magyar EP-képviselőket, hogy igaz-e a hír.

Göncz Kinga szocialista EP-képviselő megerősítette az értesülést, és hozzátette: nagyon fontos, hogy az ősszel Magyarországra utazó eseti bizottság a helyszínen tanulmányozza, miként érvényesülnek a jogi előírások a gyakorlatban. Szerinte az a tény, hogy Magyarországon rövid idő alatt hallatlanul nagy mennyiségű törvényszöveget fogadtak el, egyebek közt oda vezetett, hogy a jogalkalmazók sem mindig ismerik ki magukat a jogi előírások között.

Gál Kinga néppárti EP-képviselő az ülésen azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon működnek a különböző demokratikus mechanizmusok, és szükség esetén korrigálják a jogszabályokat. Az ülés után az MTI-nek nyilatkozva elégedetten szólt arról, hogy az eseti bizottság munkájában tükröződik a magyarországi jogszabályi korrekciók folyamata, és hogy az EP-grémium tevékenységét nem az a hisztérikus légkör jellemzi, amit kezdetben gerjesztettek egyebek közt a médiában.

A Tavares vezette eseti bizottság nem csupán az igazságszolgáltatás függetlenségének a kérdését vizsgálja meg Magyarország vonatkozásában, hanem az alapvető jogok érvényesülésének többi aspektusát is, beleértve a médiaszabadság ügyét. Mindebből majd átfogó jelentést készítenek, amely - vélekednek EP-körökben - talán ez év vége előtt elkészülhet.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×