Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Esztergom polgármestere felfüggesztette a képviselői tiszteletdíjak kifizetését

Esztergom költségvetésének egymilliárd forintos hiánya miatt júliustól Tétényi Éva független polgármester felfüggesztette a képviselők tiszteletdíjának kifizetését - közölte a városháza sajtófőnöke.

Váczy H. István elmondta, az összeg fejenként csaknem 100.000 forint, ez havonta mintegy 1,5 millió forintot jelent a város büdzséjében.

A polgármester intézkedését önkényesnek nevezte Steindl Balázs, a testület többségét adó Fidesz frakcióvezetője. A képviselő közölte: a csütörtöki testület ülésen erről a döntésről a polgármester nem szavaztatta meg a képviselőket. Az egyeztetés elmaradása mellett az is sajnálatos, hogy több képviselő is olyan helyzetben van, hogy a tiszteletdíj az egyetlen jövedelme - tette hozzá.

Esztergom költségvetésében azért van 1,1 milliárd forintos hiány, mert az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét.

Tétényi Éva az MTI-nek pénteken azt mondta: a városi intézményeknek átutalták a negyedéves finanszírozáshoz szükséges összeget, számításai szerint segélyeket még egy hónapig tudnak fizetni, utána azonban elfogy a város pénze. Hozzátette, hogy a finanszírozási kérdésekről a jövő héten tárgyal a Belügyminisztériummal.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×