Infostart.hu
eur:
387.72
usd:
329.38
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Czomba: Indul a kiegészítő bérkompenzációs pályázat

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A 21 milliárd forint pályázati keretből azok a cégek pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben - mondta az államtitkár.

Czomba Sándor közölte: a pályázat beadására 30 nap, az elbírálásra további 30 nap áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára arra buzdította a munkaadókat, hogy minél többen pályázzanak a korábban meghirdetett 100 milliárd forintos, illetve a 21 milliárd forintos kiegészítő bérkompenzációs pályázatra. Egyúttal arra figyelmeztette a kormány képviselőjét, hogy jövőre is szükség lehet a kompenzációra annak érdekében, hogy a munkaadók képesek legyenek megtartani dolgozóikat a megemelt minimálbér, illetve szakmai bérminimum miatt.

A bérkompenzációs rendszer bevezetését az indokolja, hogy a többkulcsos adórendszerből az egykulcsos rendszerre való átmenet nehézséget okoz a vállalkozásoknak, mivel 10-19 százalékos többletbér kifizetésére segítség nélkül nem képesek - magyarázta Czomba Sándor. Hozzátette: január 1-je óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője, az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. Ennek várható összege 2012-ben 100 milliárd forint.

Az államtitkár idézte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) február végén összesítetett adatait, amelyek szerint a versenyszférában 2,3 millióan dolgoznak. Közülük közel 500 ezer bére meghaladja a havi 216.800 forintot, ahol a bérkompenzációs lehetőségével nem kell élni, a fennmaradó 1,8 millió dolgozóból 800 ezret minimálbéren, vagy garantált bérminimumon foglalkoztatnak, ez utóbbi csoportnál kötelező volt megadni a megemelt összeget.

"Ebből a levezetésből következik, hogy egymillió munkavállalónál jön, jöhet szóba akár az öt százalék feletti, akár az öt százalék alatti bérkompenzáció. És ha ehhez hozzávesszük a kötelezően végrehajtott béremeléseket, akkor összesen az 1,8 millió dolgozó 70-75 százalékánál kerül sor bérkompenzációra" - fogalmazott Czomba Sándor.

Amennyiben a cégek átlagosan 2 százalékos kiegészítő bérkompenzációt pályáznak meg, akkor 650 ezren, amennyiben 3 százalékos bérkompenzációt, akkor 450 ezren juthatnak hozzá a megemelt bérhez - közölte az államtitkár.

A kiegészítő bérkompenzációs pályázaton azok a cégek kaphatnak támogatást, amelyek az összes dolgozójuknál teljesítik a bérkompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot.

A támogatás az ötszázalékos vállalati önrészből legfeljebb 3 százalék megtérítésére terjed ki, a keret az eredetileg  tervezett munkavállalói kompenzációnál nagyobb foglalkoztatotti kör béremelését segítheti.

A kormány 21 milliárd forintos keretösszeget hagyott jóvá a kiegészítő bérkompenzációra, azaz a keret felülről nem nyitott, de amennyiben egy nem jelentősebb összeggel ezt meg kell emelni, azt feltehetően megteszi a kormány - felelte az MTI kérdésére Czomba Sándor.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×