Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Módosította a költségvetést az Országgyűlés - a nap hírei

Döntött a kiegészítő bérkompenzáció szabályairól a parlament. Szándéknyilatkozatot fogadott el a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról Budapest közgyűlése. Szerdán újra drágul a benzin, a gázolaj ára viszont csökken.

Elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat az Országgyűlés. A ház módosította a költségvetést is, és 21 milliárd forintot csoportosítottak át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba. Ennek oka, hogy sok cég nem tudja kigazdálkodni az elvárt béremelést, így ők kiegészítő támogatásra pályázhatnak. A képviselők arról is határoztak, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok adómentesen vehetik fel reálhozamukat és a tagdíj-kiegészítést, ha a hónap végéig visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. Döntött az Országgyűlés az élelmiszer-forgalombahozatali feltételek szigorításáról, és arról is, hogy felkérik a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg: történt-e bűncselekmény a cukorgyárak privatizációjakor, valamint az európai uniós cukorreform hazai végrehajtásával összefüggésben.

Folytatódnak az egyeztetések


Április 10-én folytatódnak az egyeztetések a választási eljárásról szóló törvényről, a pártok működésére vonatkozó jogszabály megalkotásáról és a kampányfinanszírozásról - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János a konzultáció második fordulója után közölte ezt, amelyen az MSZP és az LMP - ahogyan két hete sem - nem képviseltette magát.

Milliárdok hiányoznak a szakképzési rendszerből

Az MSZP szerint az idén 6-8 milliárd forint hiányzik a szakképzési rendszerből. Sós Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: a cégek január 1-je óta nem tudják, hogy az általuk a szakképzési alapba fizetett összeget mire fordítják, és abból már saját dolgozóik képzését sem finanszírozhatják. A politikus emlékeztetett arra: tanév közben 7-800 ezerről 440 ezer forintra csökkent tanulónként a szakképzési normatíva, ami oktatók elbocsátását és az ösztöndíjak csökkentését okozta.

Visszavásárolják a Fővárosi Vízműveket

Szándéknyilatkozatot fogadott el a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról Budapest közgyűlése. A főpolgármester elmondta: az átadás részleteit egy későbbi ülésen a testület elé terjesztik. Tarlós István közölte: a főváros előzetesen 15,1 milliárd forintos visszavételi árról egyezett meg a két külföldi befektetővel. Hozzátette: ha 90 napon belül nem jön létre a megállapodás, a főváros él a rendkívüli felmondás lehetőségével. A főpolgármester arról is beszélt, hogy a kormány szerdán várhatóan dönt arról, hogy biztosítja a BKV jelenlegi, 63 milliárd forintos adósságállománya számára az állami garanciát. A közgyűlés rendkívüli ülésén további 5 milliárd forint tulajdonosi támogatást szavazott meg a közlekedési cégnek.

Most csak a benzin ára emelkedik

Bruttó négy forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára ugyanakkor két forinttal csökken. Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a benzin ára ezzel új csúcsra emelkedik. A szakember közölte: a drágulással a benzin átlagára 445 forintra nő, míg a gázolajé 443 forintra csökken. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Bezár a Tisza II. Hőerőmű


Bezár az amerikai érdekeltségbe tartozó tiszaújvárosi Tisza II. Hőerőmű. A dolgozók többségétől megválnak, 101 embert bocsátanak el. A létszámleépítésről már értesítette a cég a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkaügyi központját. A csoportos létszámleépítés után mintegy harminc ember marad Magyarország negyedik legnagyobb áramtermelő erőművében, amely március 31-ével befejezi a termelést, a maradók feladata a gépek, berendezések és turbinák állagmegóvása lesz.

Pályázat az álletkert vezetői posztjára


Pályázatot írnak ki a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára, miután az intézményt jelenleg vezető Persányi Miklós megbízása augusztus 31-én lejár. A leendő főigazgató megbízatása öt évre szól, a pályázat benyújtásának határideje a kiírás közzétételét követő 30 nap.

Tanácsadói szerződések ügyében emeltek vádat

Vádat emelt a zuglói és az erzsébetvárosi tanácsadói szerződések ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. Fazekas Géza szóvivő elmondta: a XIV. és a VII. kerület két volt polgármesterét, valamint hat társukat folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. A szerződéses kapcsolatok zöme 2007 áprilisától 2008 végéig tartott; ebben az időszakban Erzsébetváros polgármestere a szocialista Hunvald György volt, a XIV. kerületet pedig a szabad demokrata, később független Weinek Leonárd irányította.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×