Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Hétfőre kiderülhet, miből finanszírozzák majd a BKV-t

Sajtóértesülések szerint a Századvég Gazdaságkutató is részt vesz a BKV működésével kapcsolatos tervek kidolgozásában. A főpolgármester szerint hétfőre lehet készen a koncepció.

Az InfoRádió megkereste a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t is, hogy a cég munkatársai valóban részt vesznek-e az IMF elé kerülő BKV-finanszírozási koncepciójának kidolgozásában, de egyelőre nem kaptunk választ.

Az Index úgy tudja, hogy a cég nem kap pénzt a munkáért. A koncepció elkészítésére szűkre szabott a határidő. Tarlós István a készülő koncepcióról a Népszabadságnak azt mondta, hogy a szakértők most dolgoznak az előterjesztésen, várhatóan hétfőre lesznek készen.

Hozzátette azonban, hogy nehéz lesz újat mondaniuk, hiszen az elmúlt évben 26 különféle megoldási ötlettel állt elő a főváros, ezenfelül letett az asztalra egy komplett átalakítási tervet is. A főpolgármester kiemelte, hogy járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel, a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének az ára. Elmondta, hogy előállhat olyan helyzet, amikor Budapestnek nem marad más választása, csak hitelt felvenni

György István, városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ahhoz, hogy a BKV működőképes maradjon, a fővárosnak gyakorlatilag mindenhonnan pénzt kell elvonnia.

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes álláspontja szerint a BKV közszolgáltatási szerződésének lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a járatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×