Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Gyermekbarát meghallgatószoba a VII. kerületi kapitányságon

Adományokból kialakított gyermekbarát meghallgatószobát adtak át a főváros VII. kerületi rendőrkapitányságán kedden.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügy-miniszter az eseményen azt mondta, hogy 2012 a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve, mind a jogszabályok, mind pedig az odafigyelés tekintetében nagyobb védelmet szeretnének adni a gyermekáldozatoknak.

Közölte, Magyarország európai uniós elnöksége idején az egyik fő célként jelölte meg olyan megoldások kidolgozását az igazságügy területén, amely lehetőség szerint a gyermekáldozatok, vagyis az áldozatok között is a legsérülékenyebb csoport számára javulást eredményez.

A tárcavezető álláspontja szerint az elnökség ebből a szempontból meglehetősen sikeres volt, a hazai szabályozás áttekintésekor azonban úgy találták: noha több mint 20 éve szerepel napirenden a gyermekek helyzetének jobbítása, és a rendőrség jelentős lépéseket is tett, "összességében a magyar jogszabályokra és az igazságszolgáltatás működésére talán az európai átlagnál kevésbé mondhatjuk, hogy gyermekbarát".

Navracsics Tibor úgy vélekedett: a megoldás nem állhat csak gyermekbarát meghallgatószobák hálózatának kiépítéséből, emellett létre kellett hozni egy olyan munkacsoportot, amely a civil partnerekkel feltérképezi és elhárítja az akadályokat. Hozzátette: a büntető törvénykönyv előkészítésénél fokozottan figyelembe veszik azokat a megoldásokat, amelyek a gyermekáldozatok védelmét jelentik.

Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy rendőr-főkapitányságonként legalább egy gyermekbarát kihallgatószoba kialakítása a cél, vagyis reményei szerint minden megyében lesz ilyen. Szavai szerint ennek költségei nem okoznak nehézséget.

Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester arról számolt be, hogy a szoba kialakítása egymillió forintba került, ezt a kerület hagyományőrző rendezvényének, az Erzsébet-bálnak a felajánlásaiból és saját forrásokból fedezték. Megjegyezte, a kerület önkormányzata mindent megtesz, hogy visszaszorítsa a bűncselekmények számát, javítsa a közbiztonságot. Jónak nevezte a helyi rendőrséggel tartott kapcsolatot, továbbá jelezte: nagy erőfeszítéseket tesznek a közterület-felügyelet megerősítésére.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×