Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kezdődik a tavaszi ülésszak - a nap hírei

Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka. Bírálta a német kancellár válságkezelési stratégiáját Soros György. Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő.

Az Országgyűlés kétnapos ülésével indul a tavaszi parlamenti ülésszak hétfőn. A képviselők a nyári szünetig elfogadhatják az új büntető törvénykönyvet és akár a következő polgári törvénykönyvet is, a még hiányzó sarkalatos törvények azonban a korábbi tervekkel ellentétben csak ősszel születhetnek meg, miután azokról a Fidesz ötpárti egyeztetéseket kezdeményez.

A jelenlegitől teljesen eltérő, korszerű jogszabály lesz a hulladékgazdálkodásról szóló új törvény, amelynek tervezetét a tavaszi parlamenti ülésszakra terjesztette be a szaktárca - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Illés Zoltán elmondta: a javaslat a kommunális és a veszélyes hulladékok mellett a teljes szakterületet szabályozza, ideértve a hulladékgazdálkodást is. A politikus kiemelte: a hulladék begyűjtése közfeladat, így ebben az állam szerepvállalásának meghatározónak kell lennie, de nem kizárólagosnak. Hozzátette: a jogszabály a szelektív gyűjtésre, a hulladék újrahasznosítására, nem pedig a lerakására, égetésére összpontosít. Elfogadása esetén a hulladékról szóló törvény július elsejével léphet hatályba.

A szlovák külügyminiszter szerint Magyarország nem törekszik kellőképpen a szlovák-magyar kapcsolatok rendezésére. Mikulás Dzurinda úgy fogalmazott: nem vette észre, hogy kollégája, Martonyi János vagy a magyar fél részéről őszinte igyekezet állna fenn a kettős állampolgárság problémájának megoldása tekintetében. Hozzátette ugyanakkor: a kérdést nem egyszerű úgy rendezni, hogy aközben senki se érezze magát fenyegetve és a folyamatban se uralkodjon el a káosz. Mikulás Dzurinda szerint a nyelvtudás és a felmenők igazolása nem elegendő feltétel a kettős állampolgárság tömeges megadásához.

Bírálta a német kancellár válságkezelési stratégiáját Soros György. A Der Spiegel című német hetilap idézi a magyar származású amerikai befektetőt, aki szerint a bajba került országokban tőkeinjekciókkal is kellene támogatni a gazdasági növekedést, nem csak szigorú takarékosságot kényszeríteni rájuk. Soros György azt mondta, csodálattal adózik Angela Merkelnek erőteljes vezető szerepéért, de úgy látja, hogy rossz irányba vezeti Európát. Az üzletember szerint takarékosság és tőketámogatás nélkül megismétlődnek azok a hibák, amelyek Amerikát az 1929-es nagy válságba sodorták. Soros György szerint hiba magas kamatra adni mentőhiteleket Görögországnak, mert ez azt jelenti, hogy az ország menthetetlenné válik. Hozzátette: ugyanez történhet Olaszországgal is, ha ráhúzzák az országra a magas kamatok kényszerzubbonyát.

Egészséges a magyar film - mondta a filmipar megújításával foglalkozó kormánybiztos a német főváros filmfesztiválja, a Berlinale kapcsán rendezett magyar kísérőrendezvényen. Andrew Vajna a Cinema Total nemzetközi filmpolitikai, filmszakmai kerekasztal-beszélgetésén az elmúlt egy évben történt változásokat összegezve egyebek mellett arról beszélt: az iparág mintegy 10 milliárdos adósságának nagy részét már sikerült rendezni, és a filmtámogatásra fordítják a hatoslottó bevételeit, ami a kormánybiztos szerint megfelelő hátteret biztosít a filmiparnak. Szólt arról is, hogy kevés a jó forgatókönyv, ezért a Magyar Nemzeti Filmalap workshopokat szervez az íróknak. Andrew Vajna aggodalmának adott hangot amiatt, hogy elveszhet az adókedvezmény intézménye, ami sok külfoldi stábot vonzott Magyarországra. A berlini fórumon jelenlévő magyar filmesek a szakma és a vezetés közötti konszenzus hiányára hívták fel a figyelmet.

Mától üzemel a fővárosi jégtörő hajó, mert a nagy hidegben, megjelentek és helyenként feltorlódtak a Duna budapesti szakaszán a nagyobb jégtáblák. A Duna teljes magyarországi hosszán általános hajózási tilalom van érvényben, ez alól csak a jégtörők, a mentésben és kárelhárításban résztvevő hajók kivételek. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt közölte: a Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen 13 jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt, ebből 4 a hétvégén a szerb-horvát közös Duna-szakaszon állt szolgálatba. A jelentés szerint a Duna változatlanul erősen zajlik, csak a bősi tározótér felett van összefüggő álló jég. A budapesti szakaszon a folyó 80 százalékán közel teljes a jégborítás. A Tisza teljes hazai szakaszán kisebb megszakításokkal áll a jég, vastagsága általában 10-25 centiméter közötti. Az előrejelzések szerint a következő napokban nem, leghamarabb a jövő hét végén enyhül valamelyest a hideg.

Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő. 48 éves volt. A többszörös Grammy-díjas dívára a Los Angeles-i Beverly Hilton szálloda szobájában találtak rá. Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Az első vizsgálatok alapján kizárható az idegenkezűség. Whitney Houston alkohol- és drogfüggősége miatt egy ideje már nem koncertezett és három éve lemezt sem készített. Többször volt elvonókúrán, két éve megkísérelt egy világkörüli turnét, de egészségi állapota miatt több koncert elmaradt. Whitney Houston, a popvilág egyik legsikeresebb énekesnője volt. Több mint 170 millió eladott albummal a háta mögött, különleges hangjával és megjelenésével egyaránt rászolgált a szakma és a közönség elismerésére.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×