Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal

A magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra és a növekedésre kell összpontosítania - mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén csütörtökön. Kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap folyamatos párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, és több javaslatát is nyilvánosságra hozta a január végi országjelentésben, egyúttal hangsúlyozta: most sok minden múlik most a magyar kormányon.

Iryna Ivaschenko szerint a megfelelő kiigazítás segíthet a fenntartható költségvetési politika kialakításában és a növekedés beindításában. Hangsúlyozta: a költségvetés bevételi és kiadási oldalait érintő intézkedések megfelelő összetétele szükséges ahhoz, hogy a kiigazítás ne fékezze túlságosan a gazdasági növekedést.

Iryna Ivaschenko kiemelte: javítani kell Magyarország befektetői megítélésén, így lépések szükségesek a különadók kivonása, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának növelése, illetve a magánjogi szerződések szentségének biztosítása érdekében. A monetáris politikát az IMF magyarországi képviselője megfelelően óvatosnak nevezte.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaság előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást. Úgy vélte, mind rövid, mind közép- és hosszú távon gondot jelent a növekedés. Hozzátette: Magyarország rendre a térségbeli növekedési átlag alatt teljesít, a kivitel jelenti a növekedés egyetlen forrását, ráadásul a belső fogyasztás és a beruházás is gyenge.

Iryna Ivaschenko emlékeztetett: az IMF az idén 0,3 százalékos magyar GDP-növekedésre számít. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a szervezet ronthat ezen a prognózison, mivel ez kedvező euróövezeti forgatókönyv alapján született. Kérdésre válaszolva elmondta: a növekedési kilátások változtatásán napjainkban is dolgozik a nemzetközi szervezet, így kitérő választ adott arra, hogy mennyivel csökkenthet az IMF Magyarország növekedési prognózisán.

Az IMF képviseletvezetője arról is szólt: a kelet-közép-európai térség különösen ki van téve a bankok tőkekivonásának és az eszközleépítésnek. Hozzátette, hogy a tőkekivonás és a hitelállomány csökkentése nincs jó hatással a rövid távú gazdasági növekedésre.

Iryna Ivaschenko elmondta: a határokon átívelő térségbeli bankok elsősorban a szabályozás miatt építik le eszközállományukat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a válságkezelésben a térség még nem végezte el valamennyi munkáját. Úgy fogalmazott: "a régió még nincs abban a szakaszban, amikor azt lehet mondani, hogy elvégeztünk minden takarítást, és készen állunk a továbblépésre".

A Malév leállására vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: az IMF nem tesz úgy, mintha szakértő lenne a közlekedési vállalatok hatékonyságának javításában. Elmondta ugyanakkor, hogy figyelnek az olyan társaságokra, mint amilyen a BKV, a MÁV, vagy immár a Malév is, mivel ezek jelentősen megterhelik a költségvetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×