Infostart.hu
eur:
361.88
usd:
318.07
bux:
144585.28
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Schmitt Pál: Erős kormányra és parlamentre van szükség

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Magyarországnak erős kormányra és parlamentre van szüksége, valamint arra, hogy erős, önbizalommal és hittel teli emberek éljenek az országban.

A köztársasági elnök országjáró körútjának Bács-Kiskun megyei állomásán, Kecskeméten, a városi és a megyei közgyűlés közös ünnepi ülésén arról is beszélt, hogy növelni kell az emberek önbizalmát, amiben a politikusoknak kiemelt szerepük van. A politika feladata az, hogy teremtse meg az emberek boldogulásának a feltételeit - fogalmazott.

Az államfő komoly teljesítménynek nevezte a kecskeméti uszoda és élményfürdő felépítését, és hangsúlyozta, hogy Bács-Kiskun megyének is hatalmas siker a Mercedes-Benz-gyár betelepülése, amelyben a magyar emberek jelentették a döntő szerepet. "Hogy szorgalmasok, öntudatosak, képesek tanulni, a város képes volt kedvezményeket adni" - mondta.

Az államfőt az ünnepi közgyűlésen Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke valamint Kerényi János kormánymegbízott köszöntötte, majd a pártok képviselőcsoportjainak frakcióvezetői szólaltak fel. Az MSZP városi és megyei önkormányzati képviselőcsoportjának tagjai - egy kecskeméti képviselő kivételével - nem vettek részt az ünnepi közgyűlésen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×