Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
319.2
bux:
144331.96
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kövér: Ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év Magyarországnak az egyetlen, az utolsó esélye.

A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.

Kövér László beszélt a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való viszonyról is, és azt mondta: ahol az IMF előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett a következmény. Szerinte ahogyan 1956-ban nem engedhette meg magának a Szovjetunió, hogy precedenst teremtsen a magyar forradalom győzelme, úgy ma a nemzetközi pénzügyi világ egy része sem engedheti meg magának, hogy a magyar gazdaságpolitika nem szokványos intézkedései mintául szolgáljanak más országoknak.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×