Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hoffmann: Nem számítok koncepcionális változtatásokra

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több száz milliárd forintot fektet a közoktatásba.

Az államtitkár úgy fogalmazott: csodálkozna rajta, ha a szavazás során koncepcionálisan meg akarnák változtatni, vagy felpuhítanák a javaslatot.

"Ez most már a kormány által jóváhagyott törvénytervezet" - mondta a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: az európai politikában nem szokás, és megmagyarázhatatlan is lenne, ha az a párt, amelyik a kabinetet adja, alapvető módosító indítványokkal - szembemenve saját kormánya akaratával - írná felül a benyújtott dokumentumot.

Az oktatási államtitkár ugyanakkor technikai jellegű változtatásokra, jobbító szándékú indítványokra számít, de, mint mondta, "ez természetes, ez a parlamenti törvényalkotás velejárója".

Ha másfajta módosító indítványok lesznek, azok nyilván nem fogják élvezni a kormány támogatását - jegyezte meg.

Hoffmann Rózsa azzal kapcsolatban, hogy az óvodáztatás 2014-től, főszabályként hároméves kortól lenne kötelező, azt mondta: azoknak a családoknak, amelyek a gyermekek megfelelő gondozását, nevelését meg tudják otthon oldani, ez nem lesz kényszerítő szabály.

Elmondta, hogy az egész napos iskola kifejezés nem szerepel a törvényben. A tervezetben azt rögzítik, hogy az iskolák kötelessége biztosítani délután négy, illetve indokolt esetben öt óráig a gyermekek számára megfelelő foglalkozásokat. Azt szeretnék, hogy a gyerekek jól fejlődjenek, és ne kallódjanak el, ne csavarogjanak - mutatott rá, kiemelve: az iskola számára kötelező lesz, hogy délutánonként is színvonalasan töltse ki a diákok idejét.

Erre egyre növekvő társadalmi igény mutatkozik, míg a gyerekek számára a foglakozások egy része kötelező lesz. Példaként a mindennapos testmozgást, a megnövelt számú művészeti órákat említette. A többi foglalkozásról a gyermekeket a szülő kérésére haza lehet majd engedni.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy épp a gyerekek szülői felügyeletének nehézségei miatt javasolták például többen a rövidebb nyári szünetet, ami érzékelhetővé teszi a társadalom növekvő elvárását az iskolarendszer nevelő-gondoskodó feladatainak erősítésére. Az iskolák délutánig történő nyitva tartása erre az igényre ad megfelelő választ.

Azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy még nincs döntés arról, mikortól kerülnének állami kézbe az oktatási intézmények, azt mondta: a törvény 2012. szeptembert 1-jén lép hatályba, ettől kezdve lehet érvényes a fenntartóváltás. (A megyei fenntartású intézmények esetében január 1-jétől.)

Az előkészületekre mintegy tíz hónap áll rendelkezésre, a legtöbb kormányhivatal már megkezdte az előzetes felméréseket. Az önkormányzatok meghatározott kritériumok teljesülése esetén ugyanis visszakérhetik a fenntartás jogát. Az oktatási államtitkár kiemelte: az intézkedésnek nincs közvetlen költségvetési vonzata, a források átcsoportosítására van szükség. A 2012. évi költségvetés nem számol e tekintetben plusz költségvetési forrásokkal.

Kiemelte: a köznevelés fenntartása az állam feladata, így a jövőben nagyobb szerepet vállal a rendszer működtetésében. Lehetetlen állapot az, hogy ma nincs lehetősége az állami forrásokat, a működési feltételeket biztosító miniszternek beavatkozni ott, ahol baj, hiány esetén szükséges - mutatott rá Hoffmann Rózsa.

A szakszervezetek elbocsátásokról és iskolabezárásokról szóló vádjaira azt mondta, hogy megmutathatnák, a törvény mely paragrafusából következnek állításaik. Nincs ilyen kormányzati szándék, így ilyen tartalmú mondatok sincsenek a tervezetben. Feltételezésekre vagy esélylatolgató tanulmányokra, és nem a törvénytervezet jóváhagyott szövegére alapozva gyanút megfogalmazni és a közvéleményt negatív állításokkal felkorbácsolni nem korrekt dolog - jegyezte meg.

Hozzátette: a szakszervezeteknek - évszázados küldetésük szerint - "elégedetteknek kellene lenniük", hiszen a kormány a törvénytervezet elfogadásával arra vállalt garanciát, hogy az elkövetkező években a pedagógus-életpályamodell bevezetésével kiszámíthatóvá teszi a pályát, egyértelművé teszi a pedagógusokkal szemben támasztott elvárásokat, és végre méltó módon rendezi bérüket.

Sok évtizedes várakozást teljesít így az életpályamodell, amit a szakmai szervezetek fel is ismertek és elfogadtak. Abból viszont, hogy a szakszervezetek a tervezet visszavonását követelik, arra lehet következtetni, hogy a tiltakozás mögött politikai szándékok húzódnak. Másképp érthetetlen, hogy miért nem támogatják a pedagógusok lényegesen magasabb fizetését - mondta Hoffmann Rózsa.

Az államtitkár arról, hogy halasszák el a köznevelési törvény benyújtását, és folytatódjanak az egyeztetések jövő tavaszig, azt mondta: egy éve tartanak az egyeztetések a szakmai és társadalmi szervezetekkel, köztük a szakszervezetekkel is, a további időhúzás csak "a kommunikációs hadjáratnak" nyújtana teret, egyértelmű kormányellenes politikai érdeket szolgálna.

Az oktatási államtitkár kiemelte: az új jogszabályról országszerte fórumokon tájékoztatják a pedagógusokat, a résztvevők száma közelít a tízezerhez.

Rámutatott: a közoktatás eredményességét javítani kell, növelni a gyerekek tudását, az iskolarendszer színvonalát, több évtizedes adósságot törlesztve rendezni kell a pedagógusok helyzetét, ez az új köznevelési törvény célja, ezért nem halogatható tovább a megalkotása - mondta.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×