Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
318.74
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Szigorúbban büntetik az uzsorázást - a nap legfontosabb hírei

Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb büntetéséről döntött az Országgyűlés. Több pontosítást is javasol a parlamenti képviselők új javadalmazási rendszerében a Fidesz frakcióvezetője. Szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról döntött az Országgyűlés. A parlament a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával elfogadta a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát, amellyel már az egyszeri uzsorázás is büntethető lesz. Navracsics Tibor indítványa szerint a jövőben három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető az, aki akár egyetlen alkalommal olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely annak kötelezettjét súlyos nélkülözésnek teszi ki.

Jelentősen csökkentette a konvergencia-program növekedési prognózisait a kormány. A Széll Kálmán Tervre alapozott, 2011. áprilisban készült konvergencia-program szerint idén 3,1 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a bruttó hazai termék, miközben a múlt pénteken a Parlamentnek beterjesztett 2012. évi költségvetési törvényjavaslat prognózisa erre az évre 1,9, jövőre pedig másfél százalékos GDP növekedéssel számol. A kabinet csökkentette a háztartások fogyasztási kiadásaira, valamint a beruházásokra vonatkozó előrejelzéseit is, és változott a munkanélküliségi prognózis is.

Több pontosítást is javasol a parlamenti képviselők új javadalmazási rendszerében a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János közölte: a változások között szerepel a többi között az, hogy az arra jogosult képviselőknek 35-50 négyzetméter közötti területű lakásokat biztosítana az Országgyűlés, és a Fidesz támogatja a helyettesítések és a bizottsági távolmaradások korlátozását is. Közben szigorítaná a képviselői összeférhetetlenséget két független politikus. Ivády Gábor és Molnár Oszkár azt javasolja, hogy az országgyűlési képviselők a parlamenti munkájuk mellett ne folytathassanak semmilyen más kereső tevékenységet.

Januártól szolgálati járandóságot kapnak azok, akik 1955-ben vagy az után születtek és a fegyveres szolgálat alapján szolgálati nyugdíjban részesülnek, de még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hétfőn terjesztette be erről szóló javaslatát a parlamentnek.

Jövőre léphet életbe az a jogszabály, amely megtiltaná a jogerősen elítélt bűnözőknek, hogy pénzt vagy más juttatást kérjenek nyilatkozataikért - közölte a közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára. Rétvári Bence az InfoRádióban elmondta: a tilalom addig állna fenn, amíg az elkövető nem mentesül a büntetett előélet hátrányai alól.

Nem jött létre megállapodás az Országgyűlés választójogi albizottságának ülésén az új választási rendszerről. Salamon László, a testület KDNP-s elnöke közölte: a hétfői egyeztetésen egyik párt javaslata sem kapta meg a szükséges többséget.

Az országgyűlési képviselők fizetéséről szóló új szabályozás előkészítésére albizottság megalakításáról döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága. A testület elnökének a KDNP-s Rubovszky Györgyöt jelölték, az alelnöki posztokról és a tagokról kedden dönt a bizottság.

A kormányhoz fordul a Fidesz-KDNP frakciószövetség, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét: fizettethető-e jóvátételi adó az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt volt vezető tisztségviselőivel. Lázár János, a képviselőcsoport vezetője elmondta: a témában több 56-os szervezet is megkereste Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőt, akinek kezdeményezését megtárgyalták, és várják az ügyben a kabinet álláspontját.

A jövőben megszűnhetnek katonai ügyészségek, és bővülhet a legfőbb ügyész hatásköre. Egyebek közt ezt tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott ügyészséget érintő törvénytervezet.

Szerdán bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin és 3-mal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a MOL - értesült a Portfolio.hu. Sándor Dávid, a gazdasági portál elemzője az InfoRádióban közölte: az intézkedéssel a benzin átlagára 398 forintra, a gázolajé 395-re nő, ez mindkét üzemanyagfajtánál új történelmi csúcs.

Elindult a nemzeti regiszter honlap, amelynek célja a világ magyarságának megszólítása, a szórványban és a diaszpórában élők magyarok identitásának megerősítése. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: a www.nemzetiregiszter.hu honlapon regisztrálók hetente kapnak egy rövid hírösszefoglalót Magyarország és a magyarság legfontosabb eseményeiről.

Az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Ezt a párt elnöke jelentette be. Mesterházy Attila elmondta: a nyilatkozatot aláírták a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformhoz tartozó képviselők is, a volt miniszterelnök ugyanakkor levélben közölte: csak a következő napokban, hetekben döntik el, hogy kilépnek-e az MSZP-ből.

Megkezdődött az idei területalapú támogatások előlegének kifizetése, a több mint 280 milliárd forint csaknem felét kapják meg most a gazdálkodók - közölte vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor elmondta: a 2011-es pénzügyi keret 20 százalékkal, mintegy 50 milliárd forinttal magasabb a tavalyinál. Ez azt jelenti, hogy csaknem 170 ezer gazdálkodó kap majd hektáronként 56-57 ezer forint körüli összeget.

Összesen 817 ezer háztartásban töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten a vasárnap éjféli határidőig, ez a háztartások 18,6 százaléka - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője. Virágh Eszter az InfoRádióban elmondta: a papíralapú űrlappal október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre egyénileg vagy a kijelölt számlálóbiztos segítségével.

Az adósság rendezéséig nem kapcsolja vissza a gázt a Pest megyei közintézményekben a Tigáz - közölte a szolgáltató szóvivője. Száraz Gábor az InfoRádióban elmondta: a megyei önkormányzat tartozása már meghaladta a 130 millió forintot. Ambrus András, az önkormányzat sajtófőnöke közölte: kezdeményezésükre rövidített órákról, illetve rendkívüli tanítási szünet elrendeléséről dönthetnek azok az iskolaigazgatók, akiknek az intézményében a fenntartó megyeháza tartozása miatt nincs fűtés, az elmaradt órákat később pótolják.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×