Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

A héten elkészülhet a felsőoktatási törvény normaszövege

Pénteken ismerheti meg a Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási törvény normaszövegét.

Még a héten elkészülhet a felsőoktatási törvény normaszövege, sőt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Rektori Konferenciával tárgyalva ígéretet tett arra, hogy ezt meg pénteken meg is ismerhetik a rektorok.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: vállalták, hogy rövid idő alatt egyeztetnek.

Korábban hat nagy egyetem vezetője közös nyilatkozatban kért egyeztetést a felsőoktatási törvény koncepciójáról, erre reagált így az oktatási államtitkárság.

Amint arról már beszámoltunk, a felsőoktatási törvény koncepciója alapján szerződést kötnének a hallgatókkal, akiknek az ingyenes képzésért cserébe vállalniuk kellene, hogy bizonyos ideig Magyarországon dolgoznak.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Nagy Dávid szerint azonban ez valójában röghöz-kötés. "Az államtitkárság által javasolt szerződés nem garantálja, hogy a hallgató itthon el tud majd helyezkedni, azt pedig pláne nem, hogy a szakmájában. Ez tulajdonképpen az én fogalmaim szerint röghöz kötés" - fogalmazott.

A koncepcióban korábban szerepelt az is, hogy aki nem éri el a 2,5-es átlagot, annak önköltségen kell folytatnia a tanulmányait. Ezt a hallgatók tandíjként értelmezték, ám Sándorné Kriszt Éva a tegnapi egyeztetés után azt mondta, ez az elem kikerült a tervezetből - éppen a diákok javaslatára.

Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár tegnap délután a törvényt firtató újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta: hamarosan elkészül a joganyag. Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár egyébként ma este az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×