Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Meghalt a 2004. évi Nobel-békedíjas

Elhunyt Wangari Maathai kenyai környezetvédő, akit 2004-ben az első afrikai nőként Nobel-békedíjjal tüntettek ki a fenntartható fejlődésért, a demokráciáért és a békéért tett erőfeszítéseiért - jelentette be hétfőn az általa alapított Zöld Öv Mozgalom.

Wangari Maathai egy nairobi kórházban halt, ahol hosszú ideje rákbetegsége miatt kezelték, 71 éves volt.

A neves környezetvédő 1977-ben indította el a legnagyobb afrikai faültetési programot, a Zöld Öv Mozgalmat, amelynek keretében mintegy 40 millió fát ültettek Afrika-szerte.

Szakértők szerint az elmúlt 150 évben a brit gyarmatosítás és a kenyai farmerek tevékenységének következtében Kenyában eltűnt az erdők kétharmada. Az ország területének mindössze két százalékát borítja most erdő.

Maathai fiatal korától kezdve az emberi jogok bátor védelmezője volt, szembeszállt Daniel Arap Moi kenyai elnök diktatórikus rendszerével, és az abban elharapózó korrupcióval, ezért rendszeresen zaklatták a 70-es és 80-as években, sőt, börtönbüntetésre is ítélték. 2002-ben választották be a kenyai parlamentbe, 2003-ban pedig az ország környezetvédelmi államtitkára lett. Az erdőirtások azonban folytatódnak, és ő kilátásba helyezte, hogy megválik tisztségétől. Hazájában egyébként mindenki "Mama Mici"-ként, a Fák Anyjaként ismerte.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×