Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ki válasszon budapesti főpolgármestert?

Az LMP népszavazást kezdeményez arról, hogy ki válassza a főpolgármestert 2014-től. A Budapesti Önkormányzati Szövetségének korábbi javaslata szerint három év múlva a képviselők választhatnák főpolgármestert, ezzel Tarlós István egyelőre nem foglalkozik.

Kaltenbach Jenő, az LMP fővárosi frakcióvezetője megerősítette, hogy javaslatukat a Fővárosi Közgyűlés jogi, ügyrendi, kisebbségi ellenőrző bizottsága ülésén mindenki, így a fideszes tagok is támogatták, igaz, nincs közöttük, olyan, aki tagja lenne a Budapesti Önkormányzati Szövetségnek.

Kaltenbach Jenő szerint a BÖSZ tervezete közigazgatási szempontból is tragikus helyzetet idézne elő, mert azzal a főváros egyre inkább szétaprózódna, és ezzel az egységes Budapest lényegében megszűnne.

Tarlós István főpolgármester az InfoRádiónak azt mondta, nem foglalkozik azzal, hogyan választják majd 2014-ben a főpolgármestert. "Érthetetlen, hogy írhatta az új önkormányzati törvénytervezetet négy érintett kerületi polgármester. Ráadásul a Budapesti Önkormányzati Szövetség által készített önkormányzati törvénytervezet nem hasonlít a szaktárca elképzeléseihez, ráadásul négy kerületi polgármester személyesen is érintett az ügyben" - fogalmazott.

Nagy Gábor Tamás, a Budapesti Önkormányzati Szövetség elnöke szerint viszont a feladat- és hatáskörök átrendezésével mind a főváros, mind pedig a kerületek megerősödnek majd. Az egyik javaslat szerint a listán megválasztott képviselők közül választaná az Fővárosi Közgyűlés az elnökét, vagyis a főpolgármestert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×