Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
319.07
bux:
143090.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Érvénytelen a józsefvárosi népszavazás

Érvénytelen lett a hajléktalanellátással kapcsolatos kérdésekben kiírt helyi népszavazás Budapest VIII. kerületében, miután a választásra jogosultak 16 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék helyett - tájékoztatta Mészár Erika, jegyzőt helyettesítő aljegyző vasárnap este az MTI-t.

A városrészben 57 835-en voltak jogosultak részt venni a helyi népszavazáson, ők 60 szavazókörben adhatták le szavazataikat reggel hat és este hét óra között.

A Helyi Választási Bizottság adatai szerint 9227-en jelentek meg az urnáknál.

A választási bizottság határozata alapján a 16 százalékos részvétel miatt a helyi népszavazás érvénytelen. A nem hivatalos végeredmény ellen 2 napig bárki jogorvoslattal élhet - mondta Mészár Erika. Hozzátette: a voksolás ideje alatt rendkívüli esemény nem történt.

A választási szelvények megszámlálása és értékelése után az is kiderült, mindhárom kérdésben az igenek kerültek többségbe: a megjelentek 85,9 százaléka támogatja, hogy hatályban maradjon a kukázást tiltó rendelet, 88 százalék igennel szavazott a közterületen történő életvitelszerű lakhatás megtiltására, illetve 94,5 százalék egyetért azzal, hogy Józsefváros polgármestere még az idén tárgyalásokat folytasson a fővárosi önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és a kerület - hajléktalanokkal kapcsolatos - tehermentesítése érdekében.

A vasárnapi népszavazás érvénytelensége miatt a feltett kérdésekben való döntés visszaszáll a képviselő-testületre.

A józsefvárosi népszavazást azért kezdeményezte Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester, mert álláspontja szerint Józsefváros a lehetőségeihez képest túlzott terhet vállal a budapesti hajléktalanok ellátásában és az ehhez kapcsolódó problémák megoldásában. A városrész vezetője hétfőn sajtótájékoztatón számol be a referendum következményeiről.

Kocsis Máté szerint óriási siker a népszavazás

Sikernek tartja a helyi népszavazás eredményét Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere. A városrész vezetője szerint 10 ezer ember véleményét mindenképpen figyelembe kell venni.

Kocsis Máté vasárnap este azt mondta az MTI-nek: óriási sikernek tartja, hogy csaknem 10 ezer ember elment a kerületben szavazni. A polgármester köszöntet mondott a résztvevőknek, akik mint mondta, annak ellenére voksoltak, hogy "a legnagyobb ellenzéki párt végig bojkottálta a közvetlen demokrácia gyakorlását".

A kerület vezetője arra is kitért, hogy közel háromszor annyian mentek el szavazni, mint ahányan a szocialistákra voksoltak az elmúlt időszakban tartott választásokon, ezért az ellenzéki pártnak el kellene gondolkodnia azon, hogy jó-e, amit csinálnak". Kocsis Máté álláspontja szerint az MSZP "mérhetetlen károkat okozott a közvetlen demokrácia intézményében" azzal a felszólítással, hogy a választók ne vegyenek részt a népszavazáson.

A polgármester arról is beszámolt: Józsefvárosban hagyományosan alacsony a részvétel minden választáson, a tavalyi önkormányzati választáson például a jogosultak épphogy 30 százaléka ment el voksolni, ezért "elégedett és büszke" a kerületiekre, "különösen, mert Józsefváros történetének első népszavazása volt a mai".

Kocsis Máté hozzátette, tízből kilenc szavazó azt mondta, hogy "jó az irány".

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 14:01
×
×