Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még ma dönthetnek a végtörlesztésről a képviselők

A jövő évre tervezett költségvetés ellenzéki támadása határozta meg az Országgyűlés napirend előtti felszólalásait. Ám az is kiderült, hogy várhatóan még ma határozhatnak a képviselők a devizahitelesek végtörlesztéséről.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt javasolta, hogy - a házszabálytól való eltéréssel - a devizahitelesek végtörlesztéséről szóló kezdeményezést már ma tárgyalják meg a képviselők és lehetőség szerint a végszavazást is tartsák meg a javaslatról. A politikus emellett kezdeményezte egy albizottság felállítását is, amely megvizsgálja, hogy 2002 után a magyar kormány miért nem védte meg a devizahitelek kockázatától a hitelfelvevőket.

Röviddel ezután a képviselők megszavazták, hogy még ma határozzon az Országgyűlés a devizahitelesek végtörlesztéséről és a Központi Hitelinformációs Rendszerről, illetve annak a 250 milliárd forintnyi áfának a visszatérítéséről, amelyre az Európai Bíróság kötelezte nemrég Magyarországot.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: az előző parlamenti ciklushoz hasonlóan ma is van egy hitelt vesztett kormány és egy megszorító politika. A kabinetet a politikus a gazdagok kormányának nevezte, majd előrehozott választásokat javasolt.

Vágó Gábor, az LMP részéről szintén a jövő évre tervezett költségvetést támadta, a népnyúzás csomagjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz nem az államadósság, hanem a dolgozó emberek ellen üzent hadat.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pedig a Fidesz korábbi ígéreteit kérte számon, hangsúlyozva, hogy a radikális adócsökkentés helyett az utóbbi 21 év legbrutálisabb megszorítása vár a magyarokra a jövő évre tervezett költségvetés alapján.

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára válaszaiban úgy fogalmazott, hogy a kormány a nemzet kormánya, majd a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó ösztönző hatását védte. A költségvetésről az államtitkár azt mondta: most a legfontosabb cél az adósság és az államháztartási hiány kordában tartása, a tervezett büdzsé pedig átlátható stabil és az ország javát szolgálja. Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: hogy a jólétet csak megteremteni lehet, nem kapható meg egy igazságosztó szocialista hatalomtól.

Harrach Péter, a KDNP részéről úgy vélte, hogy egybecsengett mindhárom ellenzéki felszólalás. A kérdés azonban az, hogy a válság után lehet-e ott folytatni, ahol előtte abbahagytuk. A képviselő szerint ez az időszak a korszakváltás és a szemléletváltás kényszerét hozta. Akkor fog jól működni világunk, ha a pénzmozgás mögött teljesítmény is van.

A már említetteken kívül egyébként a mai nap még a katasztrófavédelmi törvényről határozhatnak a képviselők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×