Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A vártnál kisebb növekedéssel számol a kormány

Pénteken kapja meg a Költségvetési Tanács a jövő évi büdzsé tervezetét. Egyelőre annyit tudni, 2,5 százalék lesz a hiány, és két százalékos növekedéssel számol a kormány. Elemzők szerint a kisebb növekedés miatt nagyjából 300 milliárdos lyukat kell jövőre befoltoznia a kormánynak.

"A szabályok egyértelműek, a kormánynak a pénteki napon át kell adnia a költségvetést a Költségvetési Tanácsnak" - mondta Giró Szász András kormányszóvivő az InfoRádió Arénájában.

Az Origo korábban nyilvánosságra hozott egy nemzetgazdasági minisztériumi tájékoztatást, amely szerint magához képest csúszásban van a kormány. A dokumentumban ugyanis az szerepelt, a költségvetést szeptember elsejéig kell eljuttatniuk a tanácsnak. A parlament elé szeptember végéig kell beterjeszteni a tervezetet.

Így viszont még beleférhetnek az időbe, ha a tanács nem kifogásol semmit. Az Index szerint erre kicsi az esély, miután egyszerű többséggel dönthetnek. Így Simor András jegybankelnöknek hiába lennének kifogásai, ha Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök rábólint a költségvetésre.

A háromtagú Költségvetési Tanácsnak a kézhezvételtől számítva 10 napja van véleményezni a költségvetést. Ha a költségvetés hitelességével vagy végrehajthatóságával problémájuk van, a kormánynak újra kell tárgyalnia a tervezetet. Második körben a tanácsnak öt napja van átnézni a tervezetet.

A tanács egyik tagja, Járai Zsigmond azt mondta, hogy a Költségvetési Tanács szeptember 23án véglegesíti a véleményét. Hozzátette,hogy már kaptak anyagokat.

Az Index szerint azért csúszott a költségvetés, mert a Széll Kálmán-tervvel együtt összesen 1000 milliárd forintot kell találni a kormánynak. A korábban vártnál kisebb, két százalékos növekedéssel számol a kormány. A Portfolio.hu elemzője, Csiki Gergely tegnap azt mondta, 300 milliárd forint kiesés is lehet a kisebb növekedés miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×