Már a jövő héten dönthet az otthonvédelmi akcióterv részeként bejelentett, a mezőgazdaságot érintő fordított áfa-fizetés rendjéről a parlament. A házbizottság ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a kormány azt kéri a törvényhozástól, hogy a házszabálytól eltérve tárgyaljon az indítványról. A kabinet várhatóan még a héten benyújtja a távhőszolgáltatással összefüggő javaslatát is, amelynek szintén a jövő héten kezdődik az általános vitája.
Elfogadta a felsőoktatási törvény tervezetét a kormány
Elfogadta a felsőoktatási törvény tervezetét a kormány, jelentős intézmény-összevonásra most nem kell számítani. A koncepcióból nem derül ki, mennyi pénzt vonnak ki a területről. Dux László helyettes államtitkár az InfoRádióban elmondta: szerződést kötnek az államilag finanszírozott képzésre jelentkezőkkel. Hozzátette: a diplomás adóról és az alap létrehozásáról nem határoztak. A javaslat szövege várhatóan a hónap végére készül el.
A képviselőket kizárják a végtörlesztésből?
Támogathatónak tartja a Fidesz azt az MSZP-s javaslatot, amely alapján a képviselők és az állami vezetők nem igényelhetnék a devizahitelek rögzített árfolyamú, egyösszegű végtörlesztését. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője nem sokkal korábban igazságtalannak nevezte a kormánypárt javaslatát. A kabinet legkésőbb csütörtökön megvitatja és dönt a devizahitelesek végtörlesztéséről szóló jogszabály-tervezetről.
Jól haladnak az egyeztetések a Munka törvénykönyvéről
Közeledtek az álláspontok a munkavégzés, a műszakpótlék és a szabadság kérdésében az új Munka törvénykönyvéről tartott egyeztetéseken. Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Inforádióban azt mondta: a legtöbb vita várhatóan a szakszervezetekre és az üzemi tanácsra vonatkozó szabályok miatt lesz.
Visszavonhatják a kitüntetéseket az érdemtelenektől
A köztársasági elnök azt szeretné, ha a kormány megvizsgálná, hogyan lehet visszavonni állami kitüntetést az arra érdemtelentől. Schmitt Pál azután fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a napokban Kertész Ákos író az amerikai Népszavában megjelent nyílt levele miatt több politikus is a Kossuth-díj visszavonására tett javaslatot
Több pénzt kérnek a bíróságok
Nagyobb költségvetési támogatást kért a bíróságoknak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, hogy megfeleljenek a törvényben foglalt kötelezettségeiknek. A tájékoztatás szerint a testület kezdeményezi a közigazgatási és igazságügyi miniszternél, hogy oldják fel a vezetői állások betöltésére vonatkozó moratóriumot.
Nincs gáz több középiskolában
Tartozás miatt kikapcsolták a gázt a Pest megyei Önkormányzat kezelésében lévő középiskolák kétharmadában. A 17 intézményben 133 millió forint adósság halmozódott fel, ezért 4-5 hónapja szünetel a gázszolgáltatás. A Pest megyei Önkormányzat 2006 óta küzd anyagi gondokkal, a normatívák alig több mint a felét fedezik a kötelezően előírt feladatok költségeinek.
135 milliárdos bírság a Malnak
Több mint 135 milliárd forintos hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Illés Zoltán, környezetvédelmi államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: nem az elrettentés volt a célja a magas büntetésnek.
Csepeli gyilkosságok: újabb gyanúsítottat fogtak el
Bécsben újabb gyanúsítottat fogtak el a csepeli erdőben elásott emberek ügyéhez kapcsolódó gyilkossági ügyben. A 32 éves magyar férfit annak a diósdi lakosnak a megölésével gyanúsítják, akinek ügyében korábban egy szerb és egy magyar állampolgárt is meggyanúsítottak. Közben a szerb belügyminisztérium megerősítette, hogy a csepeli rablógyilkosságok elkövetésével gyanúsított Dragan Bajicot Szerbiában már többször elítélték más bűncselekmények miatt.
Elkészült a horvát uniós csatlakozási szerződés szövege
Elkészült a horvát uniós csatlakozási szerződés szövege. A 2005-ben megkezdett tárgyalásokat ez év júniusában még a magyar elnökség idején zárták le. A dokumentumot az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, a végleges döntést a tagállami kormányokat képviselő Tanács mondja ki.
Bemutatta új Mars-rakétája tervét a NASA
Bemutatta új Mars-rakétája tervét a NASA. A tájékoztatás szerint a szerkezettel Föld körüli pályán túl, így a Marsra is képes lesz űrhajósokat feljuttatni az amerikai űrkutatási hivatal. A tervek szerint hat év múlva kezdik el a próbafellövéseket.
Nincs más megoldás: jöhet a negyedik fény a közlekedési lámpákon