Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megszűnik az önálló katonai ügyészség

Az egységes ügyészi szervezetbe integrálódik a katonai ügyészség, hogy az ott felhalmozott tapasztalatok is segítsék a korrupció elleni küzdelmet - jelentette be Polt Péter legfőbb ügyész.

A katonai ügyészség 2012. január 1-jétől "a magyar ügyészség szerves részeként, attól nem elkülönülve" végzi tovább munkáját. A katonai ügyészek jogállásukat megőrzik, de a jövőben nemcsak katonai, hanem más bűncselekmények felderítését, illetve vádképviseletét is végzik majd, központi irányításukat pedig a Központi Nyomozó Főügyészség látja el - mondta a legfőbb ügyész a 10. budapesti nemzetközi katonai büntetőjogi konferencián.

A katonai ügyészek jogállásukat megőrzik, regionális szervezetben működnek tovább, de a jövőben nemcsak katonai bűncselekmények felderítését, illetve vádképviseletét végzik katonák, rendőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak esetében, hanem más ügyekben is eljárnak, központi irányításukat pedig a Központi Nyomozó Főügyészség látja majd el - fejtette ki Polt Péter.

Jelenleg a katonai ügyészség szervezetében van öt regionális katonai ügyészség, a budapesti, a debreceni, a kaposvári, a győri és a szegedi, továbbá a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a Katonai Főügyészség.

A konferencia megnyitóján a legfőbb ügyész beszélt arról, hogy egy rohanó társadalomban folytonos megújulásra van szükség, és ami tegnap még jó volt, az ma már nem biztos, hogy elegendő. Az elmúlt évtizedekben az egységes igazságszolgáltatás számos átszervezésen ment keresztül, de a különálló katonai ügyészi szervezet, tekintettel a fegyveres és rendvédelmi szervek fegyelmének, rendjének fontos szempontjára, eddig megmaradt. A katonai ügyészi szervezet különállásának jövő év eleji megszüntetésénél a korrupció elleni küzdelem hatékonyságának fokozása és az elkülönült katonai ügyészi szervezet problémája volt az elsődleges szempont.

A Katonai Főügyészség és a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság által a Magyar Bíróképző Akadémián szervezett jubileumi konferencia címe Katonai bűnök szóban és írásban, két témája pedig a jelentési, igazmondási kötelezettség és az önvádra kötelezés tilalmának dilemmája, illetve a szólásszabadság és érdekvédelem a fegyveres erők, rendészeti testületek működésében.

A konferencia témáiról szólva Polt Péter kiemelte: fontos kérdés az emberi jogok védelme, illetve egy állam, szervezet hatékony irányítása közötti egyensúly, a helyes arányok kialakítása. A hierarchikus rendben működő szervezetek életében ez a kérdés gyakran, esetenként különösen élesen vetődhet fel. Mindenkor irányadó az 1950-es római emberi jogi egyezmény, illetve az adott állam jogrendje, például hogy a szólásszabadság csak a törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Az egyes országokban kialakult eltérő szabályozások kölcsönös megismerése is hasznos lehet a problémák kezelésében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×