Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ismét fogad ambuláns betegeket a váci kórház laborja

Két nap szünet után csütörtök reggel fél héttől a megszokott rend szerint fogadja a vérvételre érkező járó betegeket a váci Jávorszky Ödön Kórház központi laboratóriuma. A működési zavar okainak feltárása még tart - közölte a megyei tiszti főorvos helyettese.

Vass Csaba megerősítette a kórház főigazgatója által szerdán elmondottakat, miszerint augusztus 23-án és 24-én csak a járóbeteg-ellátás keretében történő vérvétel szünetelt, a kórházi betegek ellátásában azonban nem volt fennakadás.

Az esetleges szankciókra vonatkozó kérdésre válaszolva Vass Csaba azt mondta: ha indokolt, akkor a mulasztást elkövető figyelmeztetést kaphat, akár ötmillió forintig terjedő bírság is kiszabható rá.

Kázmér Tibor, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója szerdán azt mondta, hogy kedd reggeltől valóban nem fogadott járó betegeket az intézmény laboratóriuma. Hozzátette: a fekvő betegeket nem érintette a zavar. Arról is beszélt, hogy a kórház vezetése nem kapott előzetes tájékoztatást a laboratóriumot működtető Pharmadose Kft. képviselőitől a probléma okáról. A céget felszólították a működési rend helyreállítására.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy azért szünetelt a vérvétel, mert a Pharmadose Kft.-vel kapcsolatban álló, veszélyes hulladékokat szállító cég a kft. tartozása miatt nem vitte el a laborból az elhasznált vérvételi szetteket.

Az MTI-nek a labor vezetője csütörtökön csak annyit mondott, hogy a történtekről ő nem nyilatkozhat, keressük a kft. képviselőit, bár számukra elérhetetlenek. Az MTI szerdán és csütörtökön is hibába kereste a céget.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×