Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tarlós nem öltözteti be a sátán ruhájába Demszkyt - hetilapszemle

A Heti Válasz Tarlós Istvánnal közöl interjút, a Figyelő pedig a fővárosi kajak-kenu klubok nehéz helyzetéről ír.

A Heti válasz Tarlós Istvánnal közöl interjút. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy nem szereti, ha egyesek azt érzékeltetik, hogy testidegen a Fideszben, olyanok akik 1990-ben még "kantáros rövidnadrágban szaladgáltak a libapiszkos legelőn". Megjegyezte, hogy ő már akkor Fidesz-támogatással lett polgármester, és azóta is mindig. Tarlós István szerint azzal, hogy nőtt a párt parlamenti frakciójának lobbiereje, a kevéssé gátlásos emberek is megerősödtek.

A városvezető arról is beszélt, hogy bár az elszámoltatási hullámot két éve a budapesti Fidesz-frakció indította el, ezen túl nem célja elődjét, Demszky Gábort a sátán ruhájába felöltöztetni.

Az elmúlt bő 10 hónapból fontosnak tartja, hogy megszüntették a BKV mutyivállalat jellegét, rendbe tették az aluljárókat, az Alstom-szerződés módosításával pedig elérték, hogy a főváros partnere, ne alávetettje legyen a francia metrószállítónak.

A Figyelő arról ír, hogy az első vonalbeli labdarúgócsapatokra jellemző költségvetés töredékéből vegetál az utóbbi olimpiák legeredményesebb magyar sportágának, a kajak-kenunak több fővárosi klubja is, amelyek a vasárnapig tartó szegedi világbajnokság hazai csapatának a gerincét adják.

Ráadásul a sportág kimaradt az új sporttámogatási törvényből. Schmidt Gábor, a magyar szövetség főtitkára szerint nyugati mintára olyan központokat kellene kialakítani, amelyekben a minőségi edzés minőségi oktatással és később megfelelő orvosi-tudományos háttérrel párosul. A sportvezető bízik benne, hogy az elképzelés találkozik az állami törekvésekkel, és a finanszírozási oldal is rendben lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×