Újabb melegrekordok dőltek meg a négynapos hőségriadó harmadik napján. Hajnalban is melegebb volt az országban és a fővárosban is, mint július 10-én eddig bármikor, és az eddigi rekord-csúcshőmérsékletet is
túllépte a délutáni maximum. A mentőkhöz az átlagosnál 15-20 százalékkal több riasztás érkezett, főként ájulásos rosszullétek miatt. A fővárosban 30 százalékkal nőtt a vízfogyasztás az ilyenkor szokásos átlaghoz képest, de vízkorlátozásra nem kell számítani.
Tárgyalási alapként sem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika a választási rendszer megváltoztatására tett fideszes javaslatot. Karácsony Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a többi között bírálta, hogy a javaslat nemcsak megtartaná az - LMP szerint adatvédelmi jogokat sértő - ajánlócédulák rendszerét, de még növelné is az egyéni jelöltek indulásához szükséges ajánlások számát. Azzal, hogy a Fidesz javaslata eltörölné a nem győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok kompenzációját, az LMP szerint a választási rendszer még a jelenleginél is rosszabbul fejezné ki a parlamentben a szavazók akaratát. Az MSZP is visszalépésként értékelte a Fidesz javaslatát: az ajánlószelvények megtartásával ugyan egyetétertenek a szocialisták, de egyebek mellett bírálják a kompenzációs lista eltörlését, és elfogadhatatlannak nevezik a határon túli magyarok szavazójogát.
Súlyos politikai felelősséggel járó döntésnek nevezte az Alkotmánybíróság újraválasztott elnöke, hogy mit kezdjen a taláros testület azzal kétezer beadvánnyal, amelyek a jelenleg hatályos, jövőre érvényét vesztő alkotmányra hivatkozva készültek. Paczolay Péter a Népszabadság online-on megjelent interjújában megerősítette, hogy a mintegy kétezer, döntésre váró beadvány közül a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatosról, illetve az alkotmánymódosítás miatt benyújtott panaszról kedden tárgyal az Alkotmánybíróság, a többi ügy, köztük a semmiségi törvény is a törvénykezési szünet után kerül napirendre.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerint Magyarországon nincs forgalomban káros, az egészségre ártalmas élelmiszer. A szervezet úgy véli: a népegészségügyi termékadóról szóló törvénny
összefüggésben azok a kijelentések, amelyek legálisan forgalmazott élelmiszert károsnak minősítenek, félrevezetők és hitelrontóak, valamint alkalmasak a fogyasztók megtévesztésére. A szövetség közlése szerint a só és a cukor az életfenntartáshoz nélkülözhetetlen alapélelmiszerek, amelyekből egyetlen termék sem tartalmaz önmagában túlzott, a napi szükségletet meghaladó mennyiséget.
Új rendelkezések lépnek életbe a jövő héten a dinnyetermesztés és a -piac szabályozására, hogy segítsenek az értékesítési gondokkal küszködő magyar dinnyetermesztőknek. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a szabályozás célja, hogy a minőség szerint osztályozva két kategóriába legyen sorolható a gyümölcs. Erre a miniszter szerint azért van szükség, hogy a fogyasztók érdekeit megfelelő módon lehessen védeni. Hozzátette: a termelők érdekeit is az szolgálja, hogy a gyenge minőségű dinnyék ne kerülhessenek a
piacra. Fazekas Sándor szólt arról is, hogy regisztrációhoz kötik a kereskedők tevékenységét, hogy átlátható viszonyok alakuljanak ki.
A holokauszt áldozataira emlékeztek Szekszárdon a népirtás 67. évfordulóján. A tolnai megyeszékhelyről hatszáz embert hurcoltak el 1944 júliusában, kevesebb, mint egytizedük tért csak vissza. A megemlékezés után az egykori szekszárdi zsinagóga előtt álló holokauszt-emlékműnél a hitközség, a megyeszékhely önkormányzata és a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat képviselői, helyeztek el koszorút.
A multikulturalitás fenntartásában látja Erdély jövőjének zálogát Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes. A Romániai-Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke a marosfői európai uniós táborban tartott előadásában fontosnak nevezte az autonómiát, ugyanakkor ellenezte egy új romániai magyar párt létrehozásának szándékát. Markó Béla rossz döntésnek nevezte, hogy a magyar állam szavazati jogot adna a határon túli magyarságnak, szerinte nem az az erdélyi magyarság legfontosabb problémája, hogy szavazhat-e Magyarországon vagy sem.
Brüsszelben tanácskoznak hétfőn a Görögországnak nyújtandó újabb hitelcsomagról az euróövezet pénzügyminiszterei. Valószínűleg arról lesz köztük szó, hogy a magánhitelezők a lejáró adósság újrahitelezésével milyen feltételekkel állhatnának 30 milliárd eurót a következő, 100 milliárdos görög mentőövből. Ugyanerről a kérdésről kedden is tárgyalnak az Európai Unió összes pénzügyminisztere körében.
Spanyolországban mintegy 50-en sérültek meg az idei pamplonai bikafuttatások félidejéig, a mérleg ezzel egyelőre kedvezőbb, mint a korábbi években. Hagyományosan július 6. és 14. között rendezik meg San Fermin ünnepét, ennek alkalmából minden reggel hat bikát űznek végig az utcákon. Tavaly 370 sérültje volt a népszerű eseménynek. A fesztivál évente egymillió turistát vonz a 200 ezer lakosú spanyol településre, a városnak évente 75 millió eurós bevétele származik az ünnepből.