A szociális konzultáció lezárásáig nem születnek olyan kormányzati döntések, amelyek érintik a szakszervezetek által felvetett ügyeket. Ezt válaszolta levelében a miniszterelnök azoknak az érdekképviseletnek, amelyek a kabinettel való egyeztetés érdekében keresték meg. Orbán Viktor emlékeztette az érdekképviseleti vezetőket arra, hogy szociális konzultációt indított a nyugdíjakat, a rezsiköltségeket, a munkahelyteremtést és az oktatást érintő legfontosabb kérdésekben. Előzőleg levelet írt az országgyűlési képviselőknek a korkedvezményes nyugdíjakat érintő tervezett változtatások miatt a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, amely azt szeretné elérni, hogy a képviselők ne szavazzák meg a Fidesz tervezett alkotmánymódosítását.
Szilárd eurót akarnak
Az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik soros magyar elnökség - mondta Brüsszelben a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György az európai üzleti csúcstalálkozón emlékeztetett arra, hogy a közös uniós valuta első évtizede, a nemzetközi gazdasági válságig tartó időszak siker volt, de az euró működtetését biztosító háttér több szempontból még mindig hiányos.
Négyhavi hiány
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 96,9 százaléka, az áprilisi többlet 75,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A negyedik hónapban a központi költségvetés 101,1 milliárd, az elkülönített állami pénzalapok 5,9 milliárd forintos pozitívummal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 31,1 milliárd forintos hiánnyal zártak.
Több pénz az ellenőrzésekre
Csaknem 240 millió forint többletforrást kap a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a magánnyugdíj-pénztári ellenőrzésekre, és ezzel párhuzamosan a hivatal létszáma 20 fővel bővül. Az Országgyűlés februárban fogadta el azt az indítványt, hogy a KEHI visszamenőleges is vizsgálhatja, miként gazdálkodtak a magán-nyugdíjpénztárak az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő tagok befizetéseivel.
Hazatérnek a hősi halottak
Vasárnap reggel hozzák haza az Afganisztánban közlekedési balesetben meghalt két magyar katona holttestét. Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta, hogy a keddi baleset miatt nincs szükség óvintézkedésekre az afganisztáni misszióban, újraképzést írtak elő a sofőröknek, de nem szigorítanak a szabályozáson. A balesetben megsérült négy katonát csütörtök hajnalban hozták Budapestre, a Honvédkórházban ápolják őket, a legsúlyosabb sérültet megműtötték, lélegeztetni kell, megsérült a központi idegrendszere, egyelőre nem lehet megmondani, hogy sérülései maradandóak-e.
Szabadultak az újságírók
Líbiában szabadon engedtek négy külföldi újságírót a Tripoliban működő magyar nagykövetség közbenjárásár. A líbiai kormány képviselője a magyar nagykövetnek adta át a hetek óta fogva tartott két amerikai, egy brit és egy spanyol állampolgárságú újságírót A külügyminiszter azt mondta: büszke lehet a magyar diplomácia tripoli magyar nagykövetség erőfeszítéseire. Martonyi János emlékeztetett arra, hogy a tripoli magyar nagykövetség, amely szinte már csak egyedül képviseli az észak-afrikai országban az Európai Uniót és tagállamait, napok óta dolgozott az újságírók kiszabadulásán.
Utódjelölt az IMF élére
Sajtóértesülések szerint a francia gazdasági, pénzügyi és ipari miniszter lehet a Nemzetközi Valutaalap következő vezérigazgatója. Az 52 éves Christine Lagarde-ot állítólag támogatja Németország és az Egyesült Államok is. A Nemzetközi Valutaalap szexbotrányba keveredett vezetője csütörtökön lemondott posztjáról, az Európai Bizottság pedig azonnal jelezte, hogy továbbra is európai szakembert szeretne a valutaalap élére, Dominique Strauss-Kahn utódjának.
Magyar díjazott Cannes-ban
Újabb magyar alkotás kapott rangos elismerést a Cannes-i Filmfesztiválon: Kenyeres Bálint előkészületben lévő első játékfilmjének forgatókönyve nyerte a filmterv-fejlesztő program fődíját. Közben kitiltották a filmfesztiválról a dán rendezőt, Lars von Triert, aki ezúttal nem filmjével, hanem Hitler iránt hangoztatott szimpátiájával keltett megrökönyödést. A rendező elnézést kért, de a Cannes-i fesztivál szervezői közölték, hogy nem látják szívesen a fesztiválon.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások