Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ma írja alá az új alaptörvényt az államfő

Schmitt Pál köztársasági elnök ma, április 25-én délben, a Sándor-palotában írja alá az Országgyűlés által egy héttel korábban elfogadott új alaptörvényt. Az este folyamán Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország következő alkotmányát.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Facebookon közzétett húsvéti üzenetében úgy fogalmazott, sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzi, hogy az államfő húsvéthétfőn írhatja alá az új alkotmányt, amely szerinte az újjászületés dokumentuma lehet.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a köztársasági elnök április 25-én 12 órakor a televízió nyilvánossága előtt írja alá Magyarország Alaptörvényét, majd ünnepi beszédet mond. Az új alaptörvényt a tervek szerint fanfárok köszöntik, majd ünnepélyes őrségváltási ceremóniát tartanak a Sándor-palota előtt.

A díszzászlóalj katonái ezt megelőzően 9 órától díszőrséget adnak a Sándor-palota déli, és nyugati kapujában, 11 órától pedig a Magyar Honvédség Támogató Dandár Helyőrség Zenekara játszik térzenét a Szent György téren.

Schmitt Pál 14 órakor Horváth Gergely Domonkossal, a Magyar Posta igazgatóságának elnökével közösen ünnepélyes keretek között első napi bélyegzővel látja el a posta, új alaptörvény aláírása alkalmából kibocsátott ünnepi bélyegblokkját. Az államfő ezt követően, 19 órakor ünnepi köszöntőt mond a Magyarország új alaptörvényének aláírása alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a Művészetek Palotájában.

Az államfő - közszolgálati médiumok által közvetített - beszédét az ország nyolc vidéki helyszínén, illetve a Kolozsváron tervezett gálaesteken is figyelemmel kísérhetik a meghívottak.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága által szervezett, egy időben kezdődő rendezvények első részében mind a tíz helyszínen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával indítják műsorukat a zenekarok és énekkarok, míg az estek második része helyszínenként eltérő lesz. A Művészetek Palotájából a Magyar Televízió, a Kolozsvári Magyar Operaházból pedig a Duna TV közvetíti élőben a gálákat, a szünetben pedig bemutatják a Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen, Győrben, valamint Békéscsabán és Kecskeméten zajló eseményeket is.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint a tíz rendezvény közül a fővárosi gálaest költsége a legmagasabb, 24 millió forint, a többi kilenc helyszínre tervezett ünnepi hangversenyre átlagosan 7 millió forintot költenek, amit a központi költségvetés forrásaiból fedeznek.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×