eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Az MSZP és az LMP is bírálta az új alkotmány koncepcióját

Az MSZP és az LMP is bírálta az új alkotmány koncepcióját. Mindkét párt szerint egy pártszövetség ad az országnak új alkotmányt. Az ellenzéki pártok már nem vesznek részt az alkotmányelőkészítő bizottság munkájában.

Az új alkotmány nem egy nemzet, hanem egy párt alkotmánya lesz - ezt mondta Bárándy Gergely MSZP-s politikus, aki korábban részt vett az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában. A politikus kifogásolta, hogy most nyilvánosságra hozott koncepcióban az ellenzék javaslatai nem szerepelnek.

Több mindent elutasítanak, például a kétkamarás parlamentet, és azt, hogy a Szent Korona-tan megjelenjen az alkotmányban. Ez most sincs benne, de Bárándy Gergely szerint a szöveg alapján lehetőség van rá. Hiányolja a szövegből az alkotmánybíróság hatáskörének részletezését. A szöveg csak azt mondja ki, hogy a tesület alkotmányossági szempontból felülvizsgálja a törvényeket. A sajtószabadságnál is hiányolja a garanciális elemek felsorolását.

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András azt bírálta, hogy a jövőben csak két egymást követő országgyűlés módosíthatná az alkotmányt. A politikus szerint ezzel a Fidesz generációkra előre be tudja betonozni a maga alkotmányos koncepcióját.

"Ez az elképzelés hajmeresztő, a cinizmus csimborasszója. A Fidesz a pillanatnyi többségével visszaélve bebetonozza az akaratát" - mondta.

Schiffer András azt javasolta, az új alkotmány akkor lépjen hatályba, ha azt a következő országgyűlés is megszavazza 2014-ben. Esetleg a jelenlegi képviselők 4/5-ének támogatásához kötné a hatályba lépést.

Az LMP-s és az MSZP-s politikus is azt mondta, az, ami koncepcióban van, megerősítette, helyesen döntöttek, mikor kiléptek az alkotmány-előkészítő bizottságból. A két párt lényegében egyszerre hagyta ott a testületet, amikor Lázár János benyújtotta az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítéséről szóló javaslatát.

A Jobbik az új alkotmány koncepciójával kapcsolatban nem tartott sajtótájékoztatót. Képviselői két hete léptek ki a bizottságból, mert álláspontjuk szerint a kormánypártok nem vették figyelembe az ellenzék javaslatait.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×