Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
326.03
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Kevesebb baleset az utakon

Tíz százalékkal kevesebb személyi sérülésessel járó közúti baleset történt az idei első három negyedévben, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Csapó Éva főtanácsadó közölte: a halálos balesetek száma 16 százalékkal kevesebb. A legtöbb ütközés az M1-es autópályán történt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 első három negyedévében több mint 12 ezer személyi sérüléses közlekedési baleset történt, ezek 69 százaléka lakott területen belül. A balesetekben 535 ember halt meg, 78-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálos balesetek száma az idén 16 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 12 százalékkal alacsonyabb.

Az ittasan okozott balesetek száma 20 százalékkal csökkent, a legnagyobb mértékben, több mint harmadával a motorkerékpárosok esetében. A kerékpárosoknál viszont a csökkenés mindössze 4 százalékos. Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok (25 százalék) és a segédmotoros kerékpárt vezetők (27 százalék) között a legmagasabb.

Az adatokat régiós bontásban vizsgálva az előző év adataihoz viszonyítva a balesetek száma mindenütt csökkent, kivéve a Nyugat-Dunántúlt és a Dél-Alföldet, ahol az előző évivel azonos szinten maradt. A legkedvezőbb változás a Dél-Dunántúlon tapasztalható, ahol 21 százalékkal kevesebb baleset történt.

Az autópályákon 3 százalékkal kevesebb volt a baleset, mint egy éve, a sérültek száma viszont 6 százalékkal emelkedett. Az autópálya hosszához mért fajlagos mutatók szerint az M1-es sztrádán történt a legtöbb baleset, 100 kilométerre 42 baleset jutott - olvasható a közleményben.

A balesetekben meghalt emberek fele vétlen áldozat volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 50 százaléka, az áldozatul esett, elöl ülő utasok 36 százaléka, a hátul ülő utasok 65 százaléka nem használta a biztonsági övet.

A balesetek 60 százalékát személygépkocsik, 12 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik, 5 százalékát segédmotoros kerékpárok okozták, a többi jármű részesedése alig érte el a 6 százalékot. A gyalogosok és az utasok összesen 8 százalékos arányban voltak okozói a baleseteknek.

Az adatok szerint a vizsgált időszakban a kerékpárosok mindössze 2 százalékkal kevesebb balesetet okoztak, mint korábban, miközben a balesetek száma összességében 10 százalékkal esett vissza. Az autóbuszok által okozott balesetek száma 7 százalékkal nőtt.

A KSH kitért arra, hogy a balesetek 93 százaléka járművezetők hibájából történt. A kategórián belül a balesetek legfőbb oka (27 százalék) az volt, hogy a vezetők nem megfelelően választották meg a sebességet, de az ilyen esetek száma 7 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve.

A balesetek száma 2000 és 2006 között emelkedett, azóta csökken.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×