eur:
400.09
usd:
362.14
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Rövidülhetnek a minisztériumi szoknyák Budapesten

A hőség miatt folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), ez mind a vezetékes hálózatra, mind pedig a strandokra és a kijelölt fürdőhelyekre vonatkozik - közölte Paller Judit országos tiszti főorvos a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő elmondta: a hőség miatt könnyített ruházatban dolgozhatnak a minisztériumokban a munkatársak.

A kánikulai melegben, fél tizenkettőkor a Deák Ferenc téren tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón az országos tiszti főorvos arra kérte az áram- és a vízszolgáltatókat, hogy ne ezekre a napokra időzítsék az éves karbantartást.

Arra a felvetésre, hogy mit szól ahhoz, miszerint Budapesten is több helyen, illetve vidéken egy-egy szolgáltató ezekre a napokra időzítette az előre tervezett karbantartást, Paller Judit azt mondta, az ÁNTSZ-nek nincs utasítási joga, csak ajánlásokat tehet a karbantartás elhalasztására.

Nagy Anna kormányszóvivő a Fővárosi Vízművek sátra alatt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hőség miatt könnyített ruházatban dolgozhatnak a minisztériumokban a munkatársak. Ez azt jelenti, hogy a nők számára nem kötelező a harisnya, a szoknya pedig rövidebb is lehet, s a férfiak esetében eltekintenek a nyakkendő és a zakó viselésétől.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár - aki rövid ujjú ingben, nyakkendő nélkül jelent meg - arra hívta fel a figyelmet, hogy kánikulában nagymértékben megugrik a halálozás, és az idősekre jobban kell figyelni. Fel kell hívni külön a figyelmüket, hogy hűtsék magukat és fogyasszanak több folyadékot.

Paller Judit a bőséges folyadékfogyasztáson túl a könnyű ételek fogyasztását ajánlja, mint mondta, egy nap többször, kis adagokat ajánlatos fogyasztani, továbbá könnyű, természetes anyagú ruhákat kell viselni, a "divat ilyenkor másodlagos" - fogalmazott.

Kérdésre azt mondta, hogy várhatóan katasztrófahelyzet kihirdetésére nem lesz szükség. A katasztrófahelyzet kihirdetése akkor lenne időszerű, ha az infrastruktúra már nem bírná a meleg miatti terhelést, tehát akadozna az áram- és vízszolgáltatás, vagy a kórházak már nem tudnának beteget fogadni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

Elsősorban a tegnap esti közel-keleti eszkaláció nyomhatja rá a bélyegét a mai kereskedési hangulatra: Irán este rakétatámadást indított Izrael ellen, utóbbi pedig ma reggel újabb csapást mért Libanonra. A fejlemények tovább élezik a geopolitikai helyzetet a térségben, aminek hatására emelkedik az olaj ára, a tengerentúli tőzsdéken pedig nagy esést láttunk tegnap. Az európai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk, és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat sem változtatott érdemben a hangulaton. Szektorszinten jól teljesítenek az olajipari és a védelmi cégek, míg a légitársaságok esnek. Amerikában óvatos emelkedést hozott a szerdai nap, érdemes azonban kiemelni a Teslát, melynek árfolyama közel 4 százalékos mínuszban zárt, miután a vállalat a vártnál kevesebb autót értékesített a harmadik negyedévben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×