Nem ígérkezik túl barátságosnak a hétvége időjárása. A meteorológus szerint észak felől nedves, hűvös levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Emiatt erősen felhős, borongós lesz az idő, napsütést legfeljebb a nyugati, délnyugati országrész lakói élvezhetnek. Máshol azonban inkább a záporeső lesz a jellemző - mondta el az InfoRádiónak Bozóki István.
A hőmérséklet a kora reggeli 13-14 Celsius fokról csupán 18-20 fokig emelkedik a fővárosban, ez pedig messze elmarad az ilyekor szokásostól. Vasárnap sem változik semmi, javulást majd csak a jövő hét eleje hozhat - jegyezte meg a szakember.
A lehulló csapadék mennyiségét átlagosan 1-3 milliméternyire jósolta. Hozzátette azonban, hogy ha a délutáni órákban élénkebb lesz az esőzés, akkor ez az 5 millimétert is meghaladhatja. Sőt, hazánk keleti, északkeleti területein akár 10 milliméternyi friss csapadék is eshet.
A Dunántúl és a Balaton környéke időjárásáról már biztatóbban nyilatkozott a meteorológus. Itt kevesebb lehet a felhő, a nap pedig időről-időre kisüt, a levegő pedig 21-22 Celsius fokosra is emelkedhet, jóllehet ez is hűvösebb, mint amit ebben az időszakban megszokhattunk - fűzte hozzá Bozóki István, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a napsütéses időszakban akár nyáriasan is érezhetjük a magunkat.
A Balaton vize most 19 Celsius fokos, fürödni lehet benne, de csak a sportosabbaknak ajánlott.
Azt jósolta a meteorológus, hogy hétfőtől barátságosabb lehet az idő, mivel egyre melegebb léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét, így a főváros környékét is. Előfordulhat persze még zápor, sőt, zivatar is, de a hét közepe felé már csak hébe-hóba számíthatunk esőre.
Az éjszakák is melegszenek, országos átlagban 15-20 Celsius fok lesz éjjel, és a nappali hőmérsékleti átlag is nő majd, a hét második felében már akár 30 fok is lehet.
Hanganyag: Litauszky Balázs