Katasztrófa Mezőhegyesen: borzalmas pusztítást végzett a vihar
A hatalmas széllel és jégesővel érkező vihar teljesen elpusztította a térség legnagyobb mezőgazdasági nagyüzemében a termést - mondta Isaszegi Norbert, a zrt. szántóföldi növénytermesztésért felelős ágazatvezetője. Hozzátette: egyelőre csak az aszfaltozott utakról tudta megtekinteni a földeket, de az már látszik, hogy a kár 100 százalékos. A vihar annyira kipusztította a növényeket, hogy még azt sem lehet felismerni, hogy egykor milyen magot vetettek el.
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Mikor állhatnak forgalomba itthon is a robottaxik?
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát
Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.
Rettenetes napok várnak többszázezer magyarra: észrevétlenül támad a kór, kódolva van a tragédia
Megérkezett a CashTag legfrissebb epizódja, amely a Blue Monday jelenségén keresztül vizsgálja a téli depresszió és a januári levertség hátterét.
'Tariffs don't serve anyone', Finnish PM says as criticism mounts on Trump's threats over Greenland
Finland's Prime Minister Petteri Orpo says the taxes, due to hit eight European countries on 1 February, would "harm both Europe and the US".




