Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Az áradás után veszélyben az ivóvíz

Az éjszaka folyamán semmilyen rendkívüli esemény nem történt az árvízi védekezésben, a lassú apadás lehetővé teszi a védekezésben résztvevők számának csökkentését, de hogy mennyivel, az a nap folyamán dől majd el - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője az InfoRádióban. Budapestnél éjszaka két órakor tetőzött a Duna, 827 centiméterrel.

Az éjszaka folyamán Borsodban mintegy 12 és félezer ember védekezett a gátakon, az ország más részein csak megfigyelőszolgálatban dolgoztak - tette hozzá.

Országosan a kitelepítettek száma 5050-re emelkedett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 4502-re.

Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője elmondta: a Sajó csaknem teljes hosszán apad. További vízszintemelkedésre csak a Sajó-Hernád összefolyása alatt, a Sajó tiszai torkolatához közeli szakaszon kell számítani. A Tisza, a Sajó és a Hernád egyidejű, magas vízállása miatt a kesznyéteni árvízkapunál a várható vízállás akár 40 centiméterrel is meghaladhatja a korábbi legmagasabb - 656 centiméteres - értéket.

Az áradás miatt ivóvízproblémák adódtak több településen is. Hat helységben palackos vagy zacskós vizet osztanak az embereknek - közölte a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a kialakult helyzet miatt az Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. által ellátott települések ivóvízellátását nem a Csúcsvízmű oldja meg saját termeléséből, hanem a MIVIZ Kft. által biztosított ivóvizet szolgáltatja tovább a településeknek. Az ÁNTSZ utasításának megfelelően több településen is csak legalább egyperces forralást követően ajánlott a víz fogyasztása. Ezek a települések Alsódobsza, Alsózsolca Ipari Zóna, Arnót, Belegrád, Berzék, Bőcs, Gesztely, Girincs, Hernádkak, Hernádnémeti, Felsőzsolca Ipari Zóna, Kesznyéten, Kiscsécs, Köröm, Muhi, Ónod, Sajóhidvég, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Sóstófalva, Újcsanálos és Újharangod. Ugyanez vonatkozik Borsodvíz Kft. által ellátott Alsózsolcára és Ongára, illetve a Szikszó Víz Kft. által ellátott Szikszóra.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×