eur:
397.26
usd:
356.34
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

Esküt tehet szombaton az új kormány - a nap legfonotosabb hírei

Megválasztása után teszi le miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Országgyűlésben szombaton. Ezután a miniszterek kinevezésével megalakulhat az új kormány. A bizottsági meghallgatásokon minden jelölt megkapta a szükséges támogatást.

A parlament szombati ülésének elején Orbán Viktor válaszol a kormányprogram vitájában elhangzottakra. A kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához - amelyről egy szavazás lesz - az országgyűlési képviselők több mint felének, vagyis 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges. A parlamenti ülés után a Fidesz-KDNP nagygyűlést tart a Kossuth téren.

Támogatták a jelölteket

A leendő nemzeti fejlesztési minisztert, a bel- és vidékfejlesztési minisztert, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának leendő vezetőjét is támogatták a pénteki meghallgatásokon a parlamenti bizottságok.

Fellegi Tamás kijelölt nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt azt mondta: elsősorban munkahelyteremtésre, valamint a kis- és közepes vállalkozások támogatására csoportosítaná át az uniós forrásokat. Hozzátette, hogy tételesen felülvizsgálják a kiemelt és nagyprojekteket.

Pintér Sándor leendő belügyminiszter az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt a hatékonyságot, a gyorsaságot és a bürokrácia csökkentését emelte ki a tárca céljai közül.

Réthelyi Miklós az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt azt mondta: sikeres nemzetstratégiai ágazatként kezelné az egészségügyet és megfelelő munkakörülményeket teremtene az ágazatban dolgozóknak. Hangsúlyozta, hogy a gyógyítást továbbra is alapvetően állami, önkormányzati feladatnak tartja, így nem kívánja növelni a magántőke szerepét.

Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési tárca várományosa a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását nevezte az egyik legfontosabb célkitűzésének az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt.

Népszerűbb kormánypártok

Egy felmérés szerint 10 százalékponttal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága az országgyűlési választás óta, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat. A Századvég Alapítvány adatai alapján Orbán Viktor megítélése kedvezőbb, mint korábban bármikor; a megkérdezettek 63 százalékának pozitív a véleménye a leendő kormányfőről.

Optimista a volt pénzügyminiszter

A távozó pénzügyminiszter szerint reálisnak tűnik az idei fél százalékos gazdasági növekedés, noha a tárca legutolsó, januári prognózisa még 0,2 százalékos GDP-csökkenést jelzett. Oszkó Péter azt mondta: Magyarországnak ma nincsenek finanszírozási problémái, az év elején felvett kétmilliárd dolláros kölcsönnel az ország teljesítette az idei külső finanszírozási tervét. Oszkó Péter a 95 százalékos állami tulajdonba került Malév helyzetéről azt mondta: a légitársaság a jelenlegi formában a mostani adósságállománya mellett csak szerkezeti átalakításokkal maradhat működőképes.

BKV-ügy: újabb gyanú

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Mesterházy Ernőt, a főpolgármester korábbi tanácsadóját a BKV-ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint több mint 160 millió forintos vagyoni hátrány okozásáról van szó. A vádhatóság egyben a férfi előzetes letartóztatásának kéthónapos meghosszabbítását is indítványozta. Mesterházy Ernőt február 5-én helyezték előzetes letartóztatásba a BKV ügyében indult eljárás során. A rendőrség szerint a volt tanácsadó a BKV vezetőit indokolatlan és szükségtelen szolgáltatásokra vonatkozó szerződések megkötésére utasította.

Búcsú a Sándor-palotában

Búcsúlátogatáson fogadta a leköszönő miniszterelnököt a Sándor-palotában az államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Bajnai Gordon az átadás-átvétel kérdéseiről, az ügyvezető kormány utolsó teendőiről, egyéves tevékenysége mérlegéről, valamint az ország jelenlegi állapotáról tájékoztatta Sólyom Lászlót.

Váltás Brüsszelben

Pelczné Gáll Ildikó váltja az Európai Parlamentben a fideszes Schmitt Pált, aki a házelnöki tisztség miatt tért haza Brüsszelből. A jobbikos Balczó Zoltán szintén azért mondott le képviselői helyéről, mert az áprilisi választáson a magyar Országgyűlésben is mandátumot nyert; helyette Kovács Béla utazik Brüsszelbe.

Szabadon Serbiába

Útlevél nélkül, érvényes személyi igazolvánnyal utazhatnak a jövőben Szerbiába az Európai Unió, valamint Svájc, Norvégia és Izland állampolgárai. Ezt Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök jelentette be a belgrádi kormány ülése után. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint a vízummentesség nyártól lép életbe.








Címlapról ajánljuk
Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

A cseh kormánypártok között kialakult viták miatt a Kalózpárt kedden kilép a koalícióból – jelentette be a párt elnöke, Ivan Bartoš. Ezt a lépést követi majd a párt két – külügy- és jogalkotási – miniszterének lemondása.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Csúfos véget ért Moszkva nagy ellentámadása, közben betörtek az oroszok az ukrán erődváros központjába – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Csúfos véget ért Moszkva nagy ellentámadása, közben betörtek az oroszok az ukrán erődváros központjába – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz-ukrán konfliktus újabb fordulatot vett a Kurszk megyében, ahol egy orosz ellentámadás kudarcba fulladt. Az események a közelmúltban ukrán kézre kerültek Plehovo falu környékén zajlottak - tudósított a Forbes. Eközben betörtek az orosz katonák Vuhledár központjába, egyre nagyobb területet uralnak a városon belül Putyin katonái – jelentette több orosz forrás. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×